Századok – 1937

Történelmi irodalom - Meinecke; Friedrich: Die Entstehung des Historismus. Ism.: Joó Tibor 360

361) történeti irodalom. aligha kétséges nemcsak a teoretikus hajlamnak, hanem e hajlam módszeres kiműveltségének nélkülözhetetlensége is. Erre tanít M. példája is. A történelmi érzék a gondolat és érzés egybeszövődésén alapszik, vallja ő maga. (480. 1.) E két hajlam harmonikus társulása tette képessé az európai szellem újkori fejlődését ábrázoló vállalkozásainak oly nagyhatású véghezvitelére. Ez a könyv ugyanis két korábbi, a nemzetállamról és az államrezonról írt művéhez csatlakozik, s hárman együtt bizonyos egységet alkotnak : a modern Európa individuális szellemének kibontakozását világítják meg a természetjogi felfogás uralmából. E három könyv alapvető jelentőségű a jelen szellemének öntudatosítása körül. Különösen áll ez az előttünk fekvő két kötetre. Itt ugyanis e szellem kellős közepébe nyúl, legbensőbb lényegét ragadja meg. Fejtegetései folyamán egészen kétségtelenné válik, hogy a modern európai szellem legbensőbb lényege éppen a historizmus, illetőleg az, ami a historizmus köntösében is megjelenik : az individualizmus és a fejlődés gondolata. Az az elv, aminek másként humanizmus is a neve, s amiről Pater feledhetetlenül azt írta, hogy lényege abban a meggyőződésben rejlik, hogy soha semmi sem veszhet el végképen, amivel valaha ember mélyen, igazán, odaadó szenvedéllyel foglalkozott. A historizmus végső alapja, M. meggyőző fejtegetései szerint, mindenekelőtt a jelenvaló világ megbecsülése, felmentése az egyetemes bűnösség vádja alól, melybe a középkor süllyesztette ; s ezzel együtt jár az emberi személy felmentése is. A historizmus abból a meggyőződésből sarjad, hogy az embernek dolga van itt e földön is, céljai nem csupán a másvilágon fekszenek ; itt kell neki bizonyos szellemében rejlő terveket megvalósítania. A megvalósítási kísérletek tehát mind értékesek, jelentőséggel bírnak, bárki és bármely kor kezéből kerültek is ki. Ez a vallásos lényege az individualizmusnak. A fejlődés gondolatának pedig az, hogy a szellem a benne rejlő terveket spontán bontakoztatja valósággá önmagából. E két mozzanat szervesen egybetartozik a historizmus életérzésében. Mert az egész gondolat gyökerei érzésekbe nyúlnak vissza. M. bőséges példákkal igazolja, hogy „minden szellemi elmélet személyiségből és élményekből sarjad ki" (216. 1.). Különösen érdekes például, hogy mily fontos szerepet juttat az esztétikai érzéknek. A historizmusnak is élmények adtak ösztönzést. Az első a világgal való kibékülés, s az egyéniség és egyszeri jelenségek varázsának a megérzése ; ehhez járul a kényelmetlenség érzése, melyet a természetjogi szemlélet merevsége és a jelennel való elégedetlenség idézett fel, s mely a mult mozzanatai felé irányította a szemlélődést. így válik a megismerő szellemekben mozgékonnyá, hullámzóvá, individuális jelenségeket gazdag áradatban felvetővé, tehát valóban történetivé az emberi világ képe. Az életanyag egyre gazdagodik, s közben a gondolat finomítja esszenciáját elméletté, míg végre ott áll az individuális totalitás fogalma, a modern történetszemlélet legnagyobb vívmánya, a historizmus kristálya. Értelme az, hogy minden individualitás eleven erőknek egysége és önmagában egész, mégpedig nem lezártan, hanem önnön