Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

296 révész imre. valamivel több mint másfél lapon intézi el (B5

levél, 25—26. 1). Szemmelláthatólag siet túlesni az egészen. Felhozza a legmegszokottabb bibliai bizonyságokat, azután utánuk veti : „Itt az embernek igen józanon kell érteni és szállani, hogy az írástul el ne távozzék, és az Isten titkos dolgainak mélységével elméjét el ne borítsa. Higgyük él ezt, hogy az Atya Fiát adta érettünk, és az ü szent lelkével az örök életre elfoglalt és szinte beérjük véle az idvösségre". Ы Egyetlenegy célzás nincs az unitárius tanra és a vele lefolyt nagy küzdelemre, amely a mű első kiadásának megjelenésekor (1579) még éppenséggel nem volt csak mult : hiszen a radikálisabb szentháromságtagadás még akkor kezdett igazán lendületes propagandába az Alföld hódoltsági részein meg a Dunán túl ! Félegyházi mégis hallgat róla. Egyetlenegyszer nem említi a szentháromságtan két klasszikus dogmatikai műszavát : azt, hogy az Isten „állatjában" (essentia) egy, „szömélyében" (hypostasis-substantia vagy prosopon-persona) három.1 Méliusz a lehetetlent is megkísérelte, hogy ezeknek a görög filozófiából eredő műszavaknak a biblicitását Dávidékkal szemben bebizonyítsa2

— szent elvakultságában arról sem akart tudomást venni, hogy az általa használt bizonyító módszerek és eszközök legnagyobb részéről a másik nagy szentháromságvédő, Kálvin mutatta ki, hogy hasznavehetetlenek. Félegyházi ezekkel az eszközökkel és módszerekkel — tehát az egész Méliusz—Szegediféle szentháromságvédő hagyománnyal, egyben a patrisztikai stb. bizonyítással is — íme, gyökeresen szakított. Valószínűleg nem annyira Kálvin közvetlen hatása alatt, mint inkább azért, mert a Méliusz—Dávid-féle harcból helyesen vonta le a következtetést : olyan módon lehetetlen megvédeni a Szentháromságtant, ahogyan Méliusz próbálta ; lehetetlen megvédeni különösen annak filozófiai műkifejezéseit ; a patrisztikai anyagra s a még későbbi teológusokra való folytonos 1 Sőt az 1579-i első és legrövidebb kiadásban külön istentani (szentháromságtani, Krisztus személyére, a Szentlólekre vonatkozó) fejtegetések egyáltalán nincsenek is. Csak a 2. és 3. kiadásba toldta bele azt a keveset is, amit egyáltalán nyújtott ezen a téren. Az 1. kiadás előszavában azzal menti magát, hogy „sem egészsége, sem üressége" nem volt mindenről írni, ,,az melyek kívántatnak". ,,Egy néhány dolgokról" különben már előtte is írtak „némely bölcs emberek". 2 Ezért ragaszkodott mindenáron a nagy viták során ahhoz is, hogy bizonyításra ne csak a Szentírást, hanem az egyházatyákat s a későbbi egyházi tanítókat is fölhasználhassa — viszont Dávidék már csak taktikából is (hogy a reformátori elv igazán hűséges képviselőinek önmagukat tüntethessék föl) tiltakoztak ez ellen s egyedül a Szentírás alapján kívánták a vitát folytatni. Ld. Méliusz és Kálvin c. tanulmányomat (Erdélyi Múzeum).