Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

288 révész imre. helyzetet Erdély és a Tiszántúl reformátussága egyre fokozódó izgalommal s aggodalommal nézte és bár szellemi téren sem késett Loyola fiaival összemérni a maga — azokénál nem kevesebb és nem életlenebb — fegyvereit, visszaszorításukra mégis főként politikai eszközöket kívánt igénybevenni, aminthogy hiszen azoknak az erdélyi fejedelemség területére való bevonulása sem történhetett volna meg magas és legmagasabb politikai tényezők leghathatósabb igénybevétele nélkül. Éppen Félegyházival egy esztendőben (1586 dec. 2.) hal meg a jezsuiták legfőbb pártfogója, a nagy Báthory István király is. Főként ennek következtében az erdélyi protestáns rendek erélyesebben mernek föllépni a jezsuiták ellen. Két év múlva a még félig gyermekifjú Zsigmond fejedelem, trónjának biztosítása érdekében, kedve ellenére kénytelen beleegyezni volt nevelőinek a medgyesi országgyűlésen (1588 dec. végén) történt számkivetésébe. Az egyébként is többségben lévő protestáns rendek ezt a sikert — kétesztendei szívós küzdelem eredményét •— egyebek mellett főként annak köszönhették, hogy a reformátusok és az unitáriusok (mint akiket a tömör egységben élő és meglehetősen elzárkózott lut herhitű szászoknál sokkal közvetlenebbül veszélyeztetett a jezsuita misszió) a dogmatikai igen súlyos ellentétet félretéve, tulajdon püspökeik vezetése alatt összefogtak s együttes politikai akciókkal dolgoztak az országgyűléseken a jezsuita rend kiszorítására. Kétség nélkül meglehetősen opportunista taktika volt ez — ama kor református teológusai és művelt hívői az unitáriusokkal való ellentétüket semmivel sem érezhették áthidalbatóbbnak, mint azt, amely a római katolikusoktól választotta el őket (sőt a szentháromságtan elvetése valójában bármely legerősebb katolikus-protestáns ellentétnél mélyebb és fundamentomosabb szakadékot létesített !) — de a közvetlen életérdekeiben, fennmaradása elemi lehetőségeiben szorongatott egyén vagy közület rendszerint még vallási téren sem igen szokta túlságosan megválogatni a pillanatnyi helyzet kínálta szövetségeseit ; emberi dolog ez egészen s aki ,,nil humani a se alienum putat", az semmiféle egyoldalú vallási-idealisztikus álláspontból nem fog róla túlságos szigorúsággal ítélni. Reformátusok és unitáriusok közt tehát éppen 1586—87-ben az erdélyi fejedelemség területén, így Debrecenben is el volt ásva a csatabárd,, amelyet nem sokkal azelőtt még fennen villogtattak egymás ellen irodalmilag is, az egyházpolitikában is, és amelyet a jezsuita veszedelem elmultával hamarosan megint kiástak (különösen az Enyedi György unitárius püspök igen tudós és éles szentháromságtanellenes polémiájának