Századok – 1937

Tárca - Tóth Zoltán: Patek Ferenc † 271

272 tárca. napot : a mi reggelünk napját. Az akkori egyetemi falak hallották ma már naivnak tetsző, fiatalos, de egész lélekkel vívott vitáinkat, melyek búcsúzkodásokkal sűrűn megszakított, de véget érni nem akaró, néha hajnalig húzódó sétákban végződtek. Eredményeket nem igen hoztak, de drága kincsünk a reájuk emlékezés. Akkor tanultuk megismerni és nagyrabecsülni azt a sokoldalú műveltséget, nagy tudást, eredetiséget és elmebeli finomságot, ami felejthetetlen halottunknak már akkor sajátja volt s mely tulajdonságoknak csak töredékét örökítették meg azok a dolgozatok, melyek a magyarországi templárius rendtartomány felbomlásáról, az Árpádok és Anjouk családi összeköttetéséről és egyéb témákról napvilágot láttak. Annak a nemzedéknek, melyhez tartozott, közös sorsa nyilvánult meg ebben a kiesésben, de az övé talán mindenkiénél inkább. Jött a háború, a forradalmak, az anyagi és lelki elnyomorodás. Egyre vártuk, hogy sűrűbben sercenjen meg kezében a toll ; ő mindinkább elhallgatott. S most már hiába várunk. A húszas évektől egy új Patek Ferenc bontakozott ki előttünk, a magyar élet restaurálásának rajongója. Minden idegével állott annak az eszmének szolgálatába, melyet meggyőződése szerint a legtöbb árulás ért s melynek diadala nélkül nem remélt feltámadást. Sokan azt hitték, hogy politikussá lett ; akik előtt megnyílt a szíve-lelke, tudták, hogy nem. Tanult, olvasott, dolgozott tovább, de úgy érezte, hogy a Szent Korona tevékeny szolgálata nem fér össze egyéb szerepléssel. Egyelőre nem ; majd a Húsvét, a Feltámadás után. Es Virágvasárnapján meghalt. Az öregedő emberben valahogy bánattá válik a visszaemlékezés. Mindig ; — hátha még olyan kezet érez hirtelen elhidegülni, melynek szorítására joggal büszke volt. A sírját körülállók közül ki tudta átélni az Apostol büszke himnuszát, a halál fulánkjának és győzelmének semmiségéről ? Dermedt lélekkel láttuk eltűnni a jólismert baráti arcot s hiába éreztük, hogy tulajdonképen hálátlanok vagyunk, tele volt a szívünk keserűséggel. Pedig hálátlanok és kishitűek voltunk, mert már ott a temetőben meg kellett volna köszönnünk a Gondviselésnek, hogy nemzedékünk minden terhe és balsorsa ellenére voltak szép napjaink, volt gazdag ifjúságunk s abban és azóta olyan barátaink, mint Patek Ferenc. Szeretettel őrizzük emlékét. Tóth Zoltán. A kiadásért felelős : Dr. Domanovszky Sándor.