Századok – 1937

Szemle - Gauchat; Patricius: Hierarchia catholica medii et recentioris aevi. IV. Ism.: Vanyó Tihamér 266

szemle. 267 volt megnyitva a vatikáni levéltár, s így ö csaknem kizárólag nyomtatásban közzétett anyagra támaszkodott. Munkája mindenképen nagy emberi teljesítmény volt és máig is nélkülözhetetlen, de az adatoknak akkora tengerébe a rendelkezésre álló anyagban levő hézagok, hiányok és tévedések, a közreműködők különfélesége s a kereszténység egész történeti szereplését felölelő óriási időhatár miatt természetesen sok pontatlanság és téves megállapítás is vegyült. Gams munkájának használatát továbbá az a körülmény is zavarja, hogy a főpapi székek betöltésénél nem tudta művében következetesen végigvinni a kánoni választásnak és főként a pápai megerősítésnek, illetve kinevezésnek az egyháztörténet számára egyedül helyes, bár nem egyedül fontos szempontjait, s így sok esetben nem nyerhetünk belőle tiszta képet. Ezért Eubel a vatikáni levéltárban végzett önfeláldozó kutatással új alapokra fektetve kiegészítette és a lehetőség szerint kijavította, bővítette Gams könyvét. Tollából három nagy kötet látott napvilágot, s ezek a Vatikánban fennmaradt forrásoknak megfelelően 1198-tól kezdődően a XVI. század végéig adják a katolikus hierarchiát a hivatalos vatikáni iratok alapján. Eubel nélkülözhetetlenül fontos művét a minorita rend Brettle Zsigmond által folytattatta. Ő azonban hat évi megfeszített munka után megbetegedett, s a nagy feladat így a fiatal G. vállaira hárult. G. 1930-ban kezdte meg munkáját és öt évi fáradhatatlan búvárkodás után megjelentette a méltán várt Hierarchia negyedik kötetét. Ez a pápák uralkodási rendjéhez alkalmazkodva 1592-től 1667-ig terjed. G. majdnem teljesen Eubel módszere szerint járt el az új kötet megírásában. A dolog természetének megfelelően persze új forrásokat használt, legfőképen a Congregatio Consistorialis anyagát, a Dataria és a Brevék Titkárságának levéltárát. A könyv első részében a pápákat adja, s mindegyik alatt közli az általa kinevezett bíborosokat. Majd pedig az egyes bíborosi címek alá csoportosítva sorolja fel időrendben a bíborosokat. Ezt kiegészíti a bíborosok családi és keresztnevének jegyzékével, végül a függelékbe felvett vicekancellárok, az Apostoli Kamara és a Bíborosi Kollégium főbb tisztségviselőinek nevével. A kötet zömét azonban igazában a mű második fele alkotja. Ebben az összes pátriárkái, érseki és püspöki székek latin betűrendjében adja anyagát. Minden püspöki székhely neve alatt Eubel módszere szerint négy oszlopban közli a tudnivalót. Az elsőben szól a főpapi szék megüresedésének módjáról, a másodikban az új főpap teljes nevét és egyházi méltóságát, a harmadikban pápai kinevezésének, illetve megerősítésének időpontját, a negyedikben a vonatkozó levéltári forrást közli. Minden püspökséghez bő jegyzetek is tartoznak. Ezek egyrészt a püspökség állapotáról tartalmaznak egykorú tudósítást, másrészt a kinevezésben kifejezésre juttatott kötelezettségeket és személyi adatokat sorolnak fel. Itt szól vitás kérdésekről, s idézi a megfelelő irodalmat. Hazánkat illetően a jegyzetekben tér ki a XVII. században oly gyakran előforduló, szentszéki megerősítéssel nem rendelkező főpapokra. A munka végén érseki tartományok alá csoportosítva kapjuk a püspökségeket, végül két mutatóban az anyanyelvi elnevezés betűrendjében és családi nevük szerint foglalja egybe a főpapi székeket, illetve személyeket. A munka beosztásáról és módszeréről már az első kötet óta vitázott a tudományos világ, s Eubel, Brettle és G. is behatóan megbeszélték e kérdést az illetékes szakférfiakkal, de Brettlének rendkívül fáradsággal járó és csalódáshoz vezetett új próbálkozása után G. és tudós tanácsadói végül mégis a régi mód követése mellett döntöttek. Arról ugyanis, hogy a mű teljes (tehát nemcsak római)