Századok – 1937
Értekezések - HÓMAN BÁLINT: II. Rákóczi Ferenc 129–135
132 hóman bálint. Ebben a területileg, politikailag, társadalmilag széttagolt, majd minden önállóságától megfosztott országban apái neve, ősei emléke, családja hagyománya, fejedelmi méretű vagyona eleve kijelölték Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiának történeti útját. A nemesi közvélemény már zsenge gyermekkorában benne látta, a szegény jobbágynép benne kereste vezérét, a nemzeti függetlenség, az ősi alkotmány, a vallásszabadság és a sanyargatott jobbágynép hivatott védelmezőjét. Mikor tizennyolc éves korában újra hazai földre lépett, nemesség és jobbágyság egyaránt szabadítóként üdvözölte és Rákóczi Ferenc habozás nélkül vállalta ezt a szerepet. Tehetsége országépítő, szervező, alkotó munkára, a régi nagy királyok munkájának folytatására, Zrínyi Miklós elgondolásának megvalósítására hívta. A nemzeti érdekek és a törvények védelmében mégis harcra, fegyveres felkelésre kényszerült. Rákóczi ezt a feladatot is vállalta. Nemzete igazába és a maga elhivatásába vetett erős hittel indult el a szabadsághős küzdelmes útján. Erdélyi fejedelemként elődei — Bocskay, Bethlen, a két Rákóczi György — politikai örökösének vallotta magát, és a meggyőződése szerint jogtalanul elkobzott ellenállási jog címén fogott fegyvert az alkotmány, a felekezeti szabadság s az erdélyi függetlenség védelmére. De bensőjében Zrínyi Miklós nagymagyar elgondolásának volt a híve és végső célként Magyarország teljes függetlensége lebegett szemei előtt. Ismerve a magyar fejedelmi méltóságra történt megválasztásakor és utána követett magatartását, hadseregszervező munkásságát, diplomáciai tárgyalásainak részleteit, alig lehet kétségünk, hogy győzelem esetére — Habsburg-házbeli vagy más választott király uralma alatt — önálló magyar hatalmi koncepció megvalósítását tervezte. Új elem volt politikájában a jobbágy védelem. Verbőczi óta először történt, hogy a kiváltságos nemesi rend tagja — emberséges érzéseinek és bölcs politikai megfontolásoknak engedve — hadseregébe felvette, szövetségesévé fogadta