Századok – 1937
Történelmi irodalom - Rauscher; Rudolf: Několik úvah a programu a cílech slovanskích právních dějin. Ism.: Murarik Antal 86
89 TÖRTÉNETI IRODALOM. Legtöbb kritikai érzékre vall cáda briinni tanár álláspontja. Ö nézetét e szavakban foglalja össze : „A szláv jogtörténetnek egyik-másik iránya abból a fikcióból indul ki, hogy amiként a szláv őshazában az összes szlávoknak közös nyelvük volt, akként közös jogrendszer is létezett, amelynek maradványai az egyes szláv jogrendszerekben fellelhetők. Ez a fikció nemcsak közös jogrendszer meglétét teszi fel, hanem azt is, hogy e jogrendszer olyan tökéletes volt, hogy az az egyes szláv népek jogrendszereinek továbbfejlődésére kellő alapot szolgáltatott."1 Egészen érthetetlennek tartjuk, hogy R. ezzel a világos felfogással szemben kifogást, ellenvetést támaszt. Szerinte be kellene bizonyítani, hogy nem létezett egységes ősszláv jogrendszer. Ennek az abszurd követelésnek magyarázata csak az lehet, hogy R. ebben az esetben nem tudott szabadulni a tradicionális irányzattól, amely egész természetesnek tekintette azt a tételt, hogy létezik ősszláv jog. Ez a megkötöttség, dogmához való ragaszkodás viszi azután bele a logikai botlásba : negatívum bizonyítását kívánja, noha a tételt pozitív formában bizonyítani még senki meg nem kísérelte. Különösen ferdén, félszegen hat ez az álláspontja, ha szembeállítjuk pl. azzal a — valóban helyes — kijelentésével, hogy a XVI. századi cseh alkotmányhoz kétségtelenül sokkal közelebb áll az egykorú magyar alkotmány, mint az egykorú orosz. Nem hagyja el azonban R.-t megszokott kritikai érzéke, mikor a jogtörténeti szlavisztika művelésénél fokozott óvatosságra int, továbbá különösen akkor, mikor a szláv jogarcheológia alkalmazásának kérdésében arra az álláspontra helyezkedik, hogy az csak a többi kultúrjelenség feltárásával szerves kapcsolatban helyeselhető. Ezzel a kijelentésével azonban — bár maga sem veszi észre — jelentős lépést tesz ama gondolat felé, hogy a jog az összkultúra függvénye, annak szerves része. Annak a kérdésnek eldöntése tehát, vájjon egy embercsoport közös jogrendszerrel élt-e egy adott korban, nem annak alapján eszközlendő, hogy közös nyelvet használt-e, hanem azt kell kimutatni, hogy az adott korban közös volt-e kultúrája. Jól tudjuk, hogy a kultúrák elválása után is még igen sokáig megmaradhat a nyelvközösség, de megszűnhet a jogrendszer közössége. Ez a felfogás azonban az ősszláv — pl. X. századbeli — jogrendszer létének bizonyításában nehezebb utakra visz, mint a nyelv közösségének kimutatása. Cáda, Kadlec és Kutrzeba kivételével a szlavisztikai jogtörténet művelői közös hibába esnek : jogtörténeti vizsgálódást etimológiai módszerrel eszközölnek. A szláv etimológia ugyanis az őshazában használt ősszláv, praslovan nyelvet — amelyet azonban korántsem szabad egységesnek tekinteni — akként kívánja rekonstruálni, hogy az egyes szláv nyelvek összehasonlítása révén igyekszik megállapítani a közös szókincset és ebből lefejti mindazt, amiről kimutatható, hogy későbbi fejlődés ered-1 öáda : Právny déjiny ceské, ceskoslovenské, slovenské, stredoevropské. (Praha, 1930.)
