Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75

DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA. 1561 1571. 63 antinomizmus Aranynál is felbukkan; az volna a csodálatos, ha hiányoznék ! Ugyanez az antinomisztikus célzat nyilvánul meg pl. — antitrinitárius hajlamok mellett — már a reformáció legelső rajongói egyikénél, a német Campanus Jánosnál1 és ezt vonja le természetes következményként spiritualista álláspontjából a bátor és független gondolkozó Franck Sebestyén.2 Ezzel az antinomista spiritualizmussal,, a „Szellem" által újjászületett lélek önmagáról való entuziasztikus képzelődésével kapcsolódik nyilván az a gondolat is, hogy a „Szellem" embere már nem áll a bűn hatalma alatt, tehát annak bocsánatára sincs többé szüksége. Ez a vakmerő elképzelés egyenesen odasodorja a magát különben keresztyén és bibliai alapon állónak hirdető spiritualistát, hogy Krisztusnak világos akaratával és rendelésével szembehelyezkedve, az 0 imádságát is szükségtelennek tanítsa.3 Ezzel a magasröptű szellemi önérzettel és öntudattal feltűnő, de ez irányoknál és e korban éppen nem szokatlan vegyülékben áll egy éppoly túlfeszített aszkétikus elv és hangulat . Az anabaptizmusban — leszámítva némely elszigetelt, rajongó, sőt őrjöngő jelenségeket — általában ez az elv és hangulat s a neki megfelelő gyakorlat volt a túlnyomó s ez természetesen nemcsak nem kedvezett az antinomista magatartásnak, hanem ellenkezőleg, az anabaptista egyéni 1 Trechsel i. m. I. 27. skk. 1. 2 „Sobald man sagt : Dies musst du zu Morgen also und also zu Abend tun, reden, beten — so ist es schon ausserhalb des Christentums aus dem Gesetz und vorgeschriebenen Regeln tun" ; a keresztyénség „freier und weitläufiger, denn dass es mit einerlei Gesetz mög geregiert werden" stb. Idézi A. Hegler : Geist und Schrift bei Seb. Franck. Freiburg i. В., 1892. 177—178. 1. 3 J. H. Ottius műve : „Annales Anabaptistici" (Basel, 1672). a Niclaes H.-féle „Huis der Liefde"-szektáról azt állítja, hogy „Sacramenta rejiciunt, trés postremas petitionee Orationis Dom. obmittunt, Animam hominis partem divinae essentiae appellant, communes uxores habent" — azonban F. Nippold máig alapvető értekezése (H. Niclaes. Zeitschrift für die historische Theologie 1862.) az Úr imádsága három utolsó kérdésének elvetéséről mitsem tud, a poligámiát sem tartja bizonyítottnak. Közvetlen kapcsolatot a németalföldi és a debreceni rajongók között különben is nehéz volna feltételezni ; bár érdekes, hogy Niclaes kereskedő ember volt s eszméit ezen az úton esetleg meglepő messziségbe is elterjeszthette. Az ördög és a pokol létét egyébként Niclaes is tagadta, igaz, hogy nem egészen világos fejtegetésekben (Nippold i. m. 544. 1., v. ö. 508. 1.) s az aszkétizmus és antinomizmus jellegzetes vegyülékét is igen kiemelkedően meg lehet nála látni (u. o. 544. 1.). •— Niclaes—Joris szellemű spiritualista libertinus-aszkéta tünetek elvétve a morva huteriek között is felbukkannak, de erélyes visszautasításra találnak ; 1. Geschichts-Buch der Hutterisehen Brüder 369., 630. 1. (1576-ban, de még 1645-ben is!).