Századok – 1936

Szemle - Gigante Silvino: Italia e italiani nella storia d’Ungheria. Ism.: Fest Aladár. 467

468 SZEMLE. így ő is azt mondja, hogy ,,ez a nyughatatlan nép félszázadon keresztül háborgatta szomszédai nyugalmát." Pedig ez a nyugalom nem volt meg sehol az akkori Európában. Ellenkezőleg : az akkor folyton háborúskodó Európa diplomáciája felfigyel a magyar népre, melynek vitézségét, harckészségét és kitűnő hadiszervezetót Leo császár ismerteti „Taktikájában". Ez a diplomácia vonja be a magyarokat tudatosan és szándékosan az európai küzdelmekbe. E fontos tények figyelmen kívül hagyásából ered a szerzőnek ez a másik téves beállítása : „századokon át fennmaradt a hagyomány, mely őket inkább démonoknak, mint embereknek festette. így Olaszországgal való első érintkezésült sem volt éppenséggel barátságos. Már 898-ban behatolnak a velencei síkságra egészen a Brentáig" stb. Itt a szerző nem keresi, miért törnek be a magyarok már két évvel megtelepülésük után Olaszországba ; Liutprand előadása szerint is (melyet az olasz Viliari is elismer) Arnulf császár — egyúttal olasz király — küldi őket mint állandó szövetségeseit vetélytársa, I. Berengár olasz trónkövetelő ellen. Ez tehát nem rabló vállalat, hanem európai háború az akkori idők módja szerint. Arnulf halála után a trónra jutott I. Berengár, felismerve a magyarok harcászati értékét, már igyekszik őket a maga szövetségeseiül megnyerni : „amicos sibi Hungaros non mediocriter fecerat . . . quorum duo reges, Dursac et Bugát amicissimi Berengarii fuerant" (Liutprand). Berengár mellett két évtizeden át híven kitartanak magyarjai — valószínűleg belőlük állott testőrsége is veronai udvarában — és megsegítik a királyt (915 -óta római császárt) vetélytársai és lázadó alattvalói ellen minden alkalommal, egészen 924-ben bekövetkezett meggyilkoltatásáig. Ekkor X. János pápa testvére, Péter őrgróf fogadja szolgálatába Berengár magyarjait (928) a pápa ellenségei, a Rómában zsarnokoskodó Marozia és ennek férje, Guido toszkánai őrgróf ellen, elpusztíttatván velük Toszkánát. I. Berengár utóda, provenzai Hugó adófizetéssel tartja vissza a magyarokat a zsarnoki uralmával elégedetlen urakkal való szövetkezéstől, ő küldi őket a mórok ellen Spanyolország felé. Még a 955.-i lechmezei vereség után is fontos szerepet játszanak a magyarok az olasz nemzetközi politikában : II. Berengár és XII. János pàça a Nagy Ottó túlhatalma ellen tervezett nagy ligába a bizánci császár s a provenzai mórok mellett a magyarokat is be szeretnék léptetni (Viliari : L'Italia da Carlomagno sino alla morte di Arrigo VII,Milano, 1910. 106. 1.). E „démoni" nép néhány évtized múlva már akkora súllyal bír az európai koncertben, hogy a kor legelőkelőbb uralkodóházai vetélkedve keresik a rokoni összeköttetést a magyar fejedelmi házzal. Urseolo Ottó velencei dogé Szent Istvánnak egyik húgát veszi nőül, akit a velenceiek annyira nem tekintenek barbár nőnek, hogy Dandolo krónikája e szavakkal dicsőíti : „mulier utique generositate Serena, facie secunda et honestate praeclara". (Muratori : Script, rer. Ital. XII. 235. 1.) Az 1848/49.-i magyar szabadságharc előzményeiről szólva, a szerző nem említi azt a magyar-olasz testvéri viszonyt jellemző tényt, hogy az új magyar felelős minisztérium megtagadja V. Ferdinánd követelését, hogy a fellázadt lombard-velencei királyság s a melléjük állt Piémont ellen 40.000 magyar újonc megajánlását eszközölje ki az országgyűléstől s ezzel a szabad Olaszország érdekében végzetes lépést tesz a teljes szakítás és a forradalom felé. Végül túlságosan szigorúnak kell mondanunk szerző ítéletét az 1867.-i kiegyezésről. Kossuthnak ez alkalomból Deák Ferenchez intézett levelét szószerint közölve, ezt mondja : „Magyarország tehát maga