Századok – 1936

Szemle - Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században. Ism.: ifj. Vayer Lajos. 461

SZEMLE. 461 érdeklődésre. Három időpontban ad keresztmetszetet a Széchényi birtokok történetéről : György prímás halálakor (1695), 1814-ben, mikor Ferenc három fia között szétosztja a birtokot és 1932-ben. György prímás hatalmas birtokszerzései — ezeket külön táblázatban foglalja össze uradalmak és falvak szerint — teremtik meg azt a vagyoni alapot, mely 250 éven át a Széchényi-család gazdagságát és tekintélyét biztosította. A XVIII. században a 416.000 holdnyi birtokok eléggé szétágaznak, de egy időre újra egyesülnek Széchényi Ferenc kezében, ő három hitbizományi alapít, szétosztva birtokait fiai : Lajos, Pál és István között. E három ág birtokainak történetét tárgyalja Sz. időrendben 1932-ig, mindig a tulajdonos neve alatt, figyelemmel kísérve az apáról fiúra szálló és a házasság révén szerzett birtokokat, a felosztást, eladásokat, vásárlásokat, Az Í932.-Í állapotot azután ismét táblázatban mutatja be. Széchényi Ferenc 232.000 holdon egyedül gazdálkodott, 1932-ben 126.000 holdon 51 férfi családtag osztozkodik (egy 25.000, 13 10—10.000 holdon felüli, 6—8 3000— 6000, a többi 16—2500 holdnyi birtokkal). A nemzetség tehát 100 év alatt több mint 100.000 holdat veszített ; a jobbágvság felszabadításakor 20—36%-ot, 1920—21-ben a földbirtokreform folytán 10—17%-ot. A trianoni béke kevéssé sújtotta a családot, viszont a gazdasági válság miatt és alatt sokan váltak meg birtokaiktól. így nyújt érdekes illusztrációt a Széchényi-birtokok története ahhoz a közismert tényhez, hogy a nagybirtok világszerte az elaprózódás felé halad. De a szegényedés sem akadályozta meg a Széchényi-családot abban, hogy az utolsó 32 évben is, a szerényebb lehetőségekhez képest, de azért jótékony és kulturális célokra is áldozzon. Gillcmot Katalin. Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. századbau. Budapest, 1934. 8°. 136 1. 16 képpel. A magyar művészettörténetnek méltatlanul elhanyagolt területe a magyar grafikai művészetek története. Sem a régebbi mechanikai (fa- és rézmetszés, rézkarc stb.), sem az újabb kémiai (kőrajz stb.) technikák hazai fejlődésének feldolgozása nem történt még meg, eltekintve hasznos, de esetleges adatközlésektől, más, nem művészettörténeti jellegű, elhamarkodott összefoglalásoktól és egy-két valóban értékes részlettanulmánytól. A művészettörténeti értékelés magától értetődően előnyben részesíti a „nagy művészeteket", de a külföldi irodalom tanúsítja, hogy a grafikai művészeteknek is, mint a művészeti fejlődés integráns, hatásokat kapó ós adó részeinek jelentőségükhöz méltó feldolgozásban kell részesülniök. Az általános történeti szempont is igazolja ezt, éppen a szellemtörténeti szintézis megalkotásának előfeltételeként. A grafikai művészetek jelentőségét bizonyítja N. munkája is, a XIX. századi magyar litográfia történetének hatalmas anyaggyűjtésen nyugvó, összefoglaló szempontokban gazdag feldolgozása. N. a különböző grafikai eljárásoknak szemléltető ismertetése és fejlődésüknek áttekintése után megadja irányadó tételét, mely általános történeti ós művészetszociológiai szempontból is a legszerencsésebbnek mondható : „Az összes grafikai eljárások között legolcsóbb, s a polgári társadalom igényeinek ós képességeinek legjobban megfelelt a kőrajz. Nem kívánt nagy technikai felkészültséget, úgyhogy művészeink, akik a tudásnak sokszor csak éppen a kezdetén álltak, bátran veszik kezükbe a vegyi krétát, vagy rajzolnak tussal kőre, hogy az erről sokszorosított lapok ennek a kornak mecénásai, a kispolgárok kezébe kerüljenek. A magyar litográfia eleinte igen kezdetleges volt s sohasem érte el a francia kőnyomat magas szín-