Századok – 1936
Értekezések - BAKÁCS ISTVÁN JÁNOS: A magyar jobbágy a XVIII. században. 282–303
A MAGYAK JOBBÁGY A XVIII. SZÁZADBAN. 287 így kerül a zalai jobbágy Grazba, a hontmegyei Nagyszombatba.1 Sok helyt a földesúr a jobbágy terményeire elővételi jogot gyakorolt, mint pl. Zala megyében a Batthyány-uradalmon és a máramarosi Bocskón,2 hogy így az eladásból, a kereskedelemből származó hasznot is magának biztosítsa. A robot következtében alig volt a jobbágynak érkezése ahhoz, hogy földjét megművelhesse, de még ennek haszonélvezete után is fizetett kilencedet, amely nem ritkán a hetedig, sőt az ötödig emelkedett.3 Noha a jobbágy egyéni gazdálkodása mind az államra, mind a földesúrra nagy jövedelmet jelentett, mégsem történt törvényes intézkedés ennek biztosítására. Tessedik szerint is a jobbágy e században a marhából tartotta el magát és családját s ai. adókat is ebből fizette.4 Ennek dacára az állatállomány a XVJTI. század első felében rettenetes hanyatlást mutatott, úgy hogy emelésére állami beavatkozásra volt szükség.5 Az uradalmak állatállományának ismerete tehát egyáltalán nem elégséges ahhoz, hogy a magyar állattenyésztés terjedelmét megállapíthassuk, mert Ausztria városaiba és piacaira a jobbágyok jószágaiból is került kivitelre. A XVII—XVIII. század urbariumai és összeírásai fokozatosan terjeszkednek ki a jobbágy-gazdálkodás minden mozzanatára. Legkorábban ez a kérdés jelentkezik : mennyi a jobbágyok robotja, s kézi- avagy igásrobottal szolgálnak-e. Később már fontosnak tartják a kecskék, sertések, méhkasok számát is, ami a tized szempontjából volt jövedelmi forrás. A törekvés általában a tizedköteles termények és állatok szaporítására irányult, az összeírásoknak tehát mindezekre ki kellett terjeszkedniük. A jobbágy-gazdálkodás voltaképen a nagybirtok gazdálkodásának visszatükröződése. Ahol a jobbágyság birtokában lévő állatállomány gyarapodást tüntet fel, ott a földbirtokos az állatok eltartásához szükséges erőforrásokat (legelő stb.) nyilván a jobbágy rendelkezésére bocsátotta, tehát nem hozta őt abba a a kényszerű helyzetbe, hogy állatállományát el kelljen adnia. Ellenkező esetben kedvezőtlenebb bánásmódra következtethetünk, mert az igásállatok számának csökkenése az igás robot túlságos kihasználására vagy a takarmány hiányára vall. Az öszszeírások általában azt mutatják, hogy az igával robotolók száma a XVIII. században, a XVII. század közepéhez viszonyítva, erősen csökkent. Ez csak azt bizonyítja, hogy a felkutatott területeken a jobbágyság nagy gazdasági válságon ment át. Az életviszonyok feltétlen változására utal az a körülmény is, hogy a 1 U. o. és Szabó i. m. 61. 1. 2 Századok, 1933. évf., 642—43. 1. és a Gr. Klebelsberg Kunó Történetkutató Intézet IV. évkönyve. Budapest, 1934. 325. 1. 3 Hont megyében nem egy helyen adnak hetedet, Nosztrán ötödöt. (Tab. urb.) 4 Tessedik S. : A paraszt ember Magyarországon. Pécs, 1786. 175. 1. 5 Eckhart i. m. 33. s köv. 1.
