Századok – 1936

Szemle - Schwarz; Ernst: Sudetendeutsche Sprachräume. Ism.: Lux Gyula. 220

220 SZEMLE. Kevésbbé mozog történelmi alapokon a másik tanulmány, mely főképen Madzsar I. és K. Heilig előmunkálatai után azzal a, feladattal foglalkozik, „qua scriptorem (t. i. a krónikaírót) totoopere confioiendo inprimis Vulgatam ante oculos habuisse clareprobetur ..." A stíluselemzés középkori okleveleinknél és krónikáinknál még akkor is kétséges feladat, ha időben és tárgyban is közelálló okleveleket vagy iratokat veszünk vizsgálat alá, amint azt K. Heilig példája mutatja. Még nehezebb egy par excellence egyházi színezetű korban, egy egyházi műveltségű nótárius szókincsében olyan elemeket keresni, amelyek — még ha az egyezés megállapítható is — oda nagyon sokféle indirekt úton is kerülhettek. M. mindenesetre alapos filológiai munkát végzett s vannak érdekes megállapításai, így például a Gesta Ungarorum-ban a Tuhutum vezértől való leszármazásnak (Tuhutum verő genuit Horcam, Horca genuit Geulam et Zubor, Geula genuit duas filias stb.) a Máthé evangéliuma első fejezetével való párhuzama vagy például Anonymus : „si scriptis presentis pagine non vultis, crédité garrulis cantibus ioculatorum" és János ev. 10. 38: „et si mihi non vultis credere, operibus crédité." Vagy például : An. : „gavisi sunt gaudio magno valde". Máté ev. : „gavisi sunt gaudio magno valde". Azonban mindenki előtt, aki középkori okleveleinkben a „de genere N." kifejezéssel találkozott, furcsának fog feltűnni, ha a Gestának a hét vezértől leszármaztatott nemzetségeivel (Zobolsu, a quo genus Saac descendit . . . Ound páter Eté, a quo genus Calan et Colsoy descendit . . . stb.) s az ezekkel egy tőről metszett „de genere Magog regis" és „de genere Athile"^ kitételeknek ilyen párhuzamait olvassa : „de genere Caleb ; . . . qui erat de Stirpe Agag ; . . . qui erat ex tribu eius" stb. ; míg például az „usque in hodiernum diem" vagy „viam universae carnis" középkori okleveleinkben nagyon is gyakori kifejezések. Tanulmánya végén M. kitér Fest fenti tanulmányára is : „Itaque et ea, quae Alexander Fest ad opus a Geoffrey of Monmouth confectum, quod inscribitur „História regum Britanniae" „referenda esse opinatur, potius ad sacram scripturam pertinere existimo". Szerintünk azonban az utóbbi példák — az egyes eseteken túlmenőleg is — éppen azt bizonyítják, hogy krónikásunk nem annyira közvetlenül merített a Szentírás latin szövegéből, hanem szókincsének és stíluskészletének ilyen vonatkozású része egyszerűen a kor latinságának közös szótárából való. Szilágyi Loránd. Schwarz, Ernst: Sudetendeutsche Sprachräume. Deutsche Gesellschaft der Wissenschaften und Künste für die Tschechoslowakische Republik in Prag. München, 1935. Verlag von Ernst Reinhardt. 8°. 321 1. Ez az egészen új nyelvtudományi módszerrel megírt nyelvj árást.anulmány főleg azért érdekel bennünket, mert eredményei nemcsak a nyelvtudományban, hanem a történettudományban is hasznosíthatók. A munka célja a szudétanémetek és a felvidéki németek nyelvének keletkezését és hazáját megállapítani, de mivel az ember és nyelve egymástól el nem választható, a nyelveredet egyben a néperedet kérdése is. A történelem éppen a néperedet kérdésénél a legtöbb esetben nem rendelkezik kielégítő forrásanyaggal, s így kénytelen a nyelvészet segítségét igénybe venni. Viszont a nyelvtudomány sem tud ellenni a történettudomány eredményei nélkül, mert éppen a nyelveredet kérdéseinél a nyelvtudomány csak úgy tud hitelt adni kutatási eredményeinek, ha azokat történeti adatokkal is támogatni tudja. Bizonyos kérdések megoldásánál tehát a nyelvész és a történész együttes munkájára van szükség.