Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA 1561 1571. 195 Még próbálta megdöbbent népét összetartani. Hitetlenség, zsákmányéhség volt az oka, mondá, a kudarcnak : de most meg fogja rostálni seregét s az igazán hívőkkel és tisztaszívűekkel maga megy Szolnok ellen, hogy megmutassa „quantum vera in Deum fides valeat".1 De a sereg már bomlásnak indult : egy része hite és bizalma vesztén oszladozni kezdett, más része még mindig várta az új csodákat. A próféta ezekkel a leolvadt számú hívekkel valami új és most már nem a törökkel szemben való erőszakos fellépést kísérelt meg : ez azonban úgy őreá, mint alvezérére, Szőcs Lászlóra nézve •— aki, úgy látszik, a fekete ember bukása, menekülése s talán halála után maga akarta átvenni a prófétai és fővezéri tisztet -— végleges katasztrófával s az egész mozgalom elfojtásával végződött. Ezt a végső felvonást a különféle, pedig mind egykorú vagy közeikorú följegyzések igen eltérő s részben ellentmondó módon adják elő. Istvánffy, Brutus és Forgách Simon szerint a már bomló seregben éhínség ütött ki ; Karácsony az iránta addig nagy jóindulatot tanúsító Debrecen város főbírájától és tanácsától követelt élést ; ezek azonban, most már szintén elvesztvén bizalmukat, nem álltak kötélnek ; erre egy háromszáz főnyi testőrcsapatával — akiket „isteni lelkek"-nek nevezett — berontott a városba, megszállt a piacon Kardos József előkelő házánál, odaparancsolta az engedetlen bírót és akasztatni akarta. De a főbíró (aki ekkor csak Duskás Ferenc lehetett) néhányadmagával kétségbeesetten védekezett, a bajnak neszét vett polgárság fegyverre kelt, betört a házba s a fekete embert és testőreit dühös küzdelem után elnyomta : nagy részüket ott helyben levágta, a már ott megsebesült Karácsonyt pedig a főbíró fejeztette le. Szőcs László bosszúállani igyekvő csapatát viszont a Báthory Miklós lovassága verte szejjel. — Forgách Ferenc már úgy tudja, hogy Karácsony György azért vette be magát Debrecenbe a balaszentmiklósi kudarc után, mert ott a város kiváltságaiban bízva akarta megvetni lábát^ s készülni az új küzdelemre : a váradi főkapitány azonban lovas és gyalog katonaságot küldött rá a városra s a prófétának fejét vétette. •— Szamosközy szerint viszont Karácsony a balaszentmiklósi vereség után eltűnt és Szőcs László vonult be Debrecenbe, ahol azonban a nép rátámadt, elfogták, horgon a városon kívül vonszolták s ott aztán fenevadak (?) tépték széjjel. — Mindezektől eltér a vitéz Prépostvári Bálint (Valentinus Chawragh alias Prepostvari de Lokachi), a későbbi híres 1 Istvánffy i. m. 323. 1. 13*