Századok – 1936

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Pannónia rómaiságának kialakulása és történeti kerete. - 129-162

1 150 ALFÖLDI ANDRÁS. fejtegetéseim mellett1

erre vall Eutropius (ugyané forrásra visszanyúló) megfelelő helye is (Brev. 6, 2) : Dacia enim diuturno bello Decibali viris fuerat exhausta. Ha meg akarjuk érteni ezt a kegyetlen eljárást, Augustus saját szavait kell idéznünk (Mon. Ane. 1, 15 sq.) : Externas gentes, quibus tuto ignosci potuit, conservare quam excidere malui. Nos, a dákok nem tartoztak azok közé, akiket tuto ignosci potuit s eszerint rájuk nem a conservare, hanem az excidere elve alkalmazandó, — amit Augustus elhallgatott, de mi az ő okoskodását követve kimondhatunk. Ez nem végnélküli öldöklést jelent : római eljárás szerint az elfogott tömegeket rabszolgának adták el. Százötven év rabló portyázásai győzték meg Rómát arról, hogy a dunai limes előtt egy ilyen hatalmas és állandó ellenséges offenzív támpontot nem tűrhetnek meg. De lehetetlen is lett volna a dák vezető réteget, a pileati-kat, nehezen megközelíthető hegycsúcsokon épített erős és nagyszámú váraikban2 meghagyni, akkor, amikor ezekben — sőt még az egyszerű dákokban is — teljességgel hiányzott az évszázados közvetlen érintkezés által előidézett hódolási készség, amelyet Novicumban és Észak-Pannoniában, de a nagy lázadás után a délpannon-dalmata területen is tapasztaltunk. Tudjuk, hogy egészen fel a Visztuláig dák törzsek laktak a Kárpátoktól keletre és a markomann meg a gót mozgalom még nem zilálta akkor szét ezeket. Akik tehát a halált és rabszolgaságba való hurcolást3 elkerülték, nagyobb számban menekülhettek ezekhez. Erdély sziklavárának gyökeres evakuálásában — s Eutropius szerint az új kolonizációt éppen ez tette szükségessé — nem kételkedhetünk, de igaza lesz J. Jungnak," hogy az erdélyi Érchegység és a Tisza közt egyfelől, Oláhországban másrészt5 1 Nem tagadja a dákok kiirtását, illetve a maradékok kimenekülését rokonaikhoz V. Párvan sem, Dacia, 1928. 189—190. 1. 2 A dákokról a foglalás előtt külön tanulmányban szándékozom áttekintést nyújtani a „Századok"-ban. V. ö. egyelőre rövid összefoglalásomat a Cambridge Ancient History XI. kötetében („Getae and Dacians") és a hozzá adott bibliográfiát. 3 Amelyről elég bőven tanúskodnak a római világban a feliratok ; ld. Dobó Árpád gyűjteményét a Dáciára és a dákokra vonatkozó külföldi feliratokról, mely a Diss. Pann. I. sor. I. sz. új kiadásának függeléke gyanánt fog megjelenni. 4 J. Jung : Römer u. Romanen in den Donauländern.2 1887. 114. 1., aki itt С. Goossra támaszkodik, Archiv, f. siebenb. Landeskunde 12, 122. sköv. ; 13, 133. sköv. 1. 5 ő Nagy-Oláhországról beszél, de ebben nem egészen osztom véleményét. (V. ö. még V. Párvan, Dacia, 1928. 190. sköv. 1.) Más alkalommal fogok visszatérni annak a taglálására, hogy volt-e egyáltalán ez a terület provincializálva ; egyelőre arra a rövid jegyzetre