Századok – 1936
Szemle - B. Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Ism.: Balanyi György. 114
114 SZEMbE. 1740-től 1821-ig (Dunántúl, Pozsony és Pest-Buda) a bécsi katholikus szellemű naptárak voltak hatással. Tóth László. Lipták, Johann : Geschichte (les ev. Lyceums А. В. in Késmárk. 400 Jahre. Késmárk, 1933. 8°. VII + 237 1. A késmárki ev. líceum fennállásának 400. évfordulója alkalmából hatalmas ünnepséget rendezett. Erre az alkalomra készült L. monográfiája. A szerző alapos munkát végzett. Főérdeme, hogy eredeti levéltári kutatások segítségével olyan megállapításokhoz jutott, amelyek haladást jelentenek a líceum történetével korábban foglalkozók munkáihoz képest. L. eredményei szerint a késmárki első iskola nyomait 1392-ben találjuk meg. A városi iskola helye a Szt. Kereszt-templom, mai r. kat. templom szomszédságában volt. A reformációval kapcsolatban azt bizonyítja be a szerző, hogy Késmárkon a reformáció 1531-ben kezdődött. A városi kiadási könyvekben talált leltár szerint ugyanis Leudiseher György ev. pap ebben az évben vette át a plébániát. Az elsőXVI. századi tanrendet ós szervezeti szabályzatot L. nem tudja megtalálni, s így nem lehet minden kétséget kizáróan kimutatni, hogy az iskola akkori újjászervezője Stockei Lénárt volt. 1596-ban Mylius Jánost hívja meg a városi tanács rektornak, ezt a meghívólevelet L. szószerint közli is, mivel Mylius fellépésével a késmárki latin iskola egészen új szervezetet kap. Az ellenreformáció korának eseményeit, az iskolának sokszor viszontagságos helyzetét, küzdelmét az államhatalommal, bő anyag alapján ismerteti a szerző, ugyanígy a felvilágosodás eszméinek hatását is megrajzolja. Az utolsó részből az 1883-i középiskolai törvény hatásának és a magyar tanítási nyelv bevezetése okainak előadását emelhetjük ki. Az összeomlás utáni időket higgadtan tárgyalja és részletesen kitér azokra a küzdelmekre, amelyeket az iskolának a cseh uralom alatt folytatnia kell. Fábry Béla (Miskolc). Bártíai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Budapest, 1935. 8°. 128 1. Óbuda középkori története történetírásunk tengeri kígyói közé tartozik. Az utolsó félszázadban rengeteget írtak róla a nélkül, hogy csak valamennyire is tisztázták volna. Itt igazán el lehet mondani : Quot capita, tot sensus, mert úgyszólván valamennyi kutató más és más eredményre jutott. E lehangoló meddőség okát részben abban a körülményben kell keresnünk, hogy a kutatók túlnyomó része laikusokból, műkedvelő történészekből és régészekből került ki, akik lelkesedéssel akarták pótolni a tárgyi tudás ós a módszeres hozzáértés hiányát. Az is baj volt, hogy a kutatók, szakképzett tudósok és műkedvelő laikusok egyaránt, másod- ós harmadrendű részletkérdések (Árpád sírja!) megoldására tékozolták idejüket és erejüket ahelyett, hogy előbb az egész kérdéskomplexum fölött igyekeztek volna világos áttekintést nyerni. így azután nem csoda, hogy reménytelenül belebonyolódtak a sokszor önkényesen értelmezett és összefüggésükből kiszakított adatok útvesztőjébe. Sz. ebből a kátyúból akarta kimozdítani a kutatás szekerét, mikor apró részletkérdésekkel való bíbelődés helyett egy nagyobb kérdéshalmazat tisztázására vállalkozott. Mert feltétlenül igaza van abban, hogy egyes intézmények s városrészek történetét elszigetelten, a többire való tekintet nélkül megírni nem lehet. Óbuda egyes emlékeinek és épületeinek eredményes nyomozására csak akkor vállalkozhatunk, ha előbb áttekintést nyertünk a város történetének egész anyaga fölött. E tekintetben tehát a legkisebb kifogást sem emelhetjük a szerző vállalkozása ellen. Kiindulása mindenképen helyes és dicséretes.
