Századok – 1936

Szemle - Ferenczi Alexander: Die Bauperiode der Burgkirche der Brasovia-Burg auf der Zinne bei Kronstadt. Ism.: Pozsonyi-Filtsh Zoltán. 93

94 SZEMbE. még nem találkoztunk. Nem szabad elhallgatnunk azonban, hogy e természettudományi segédeszközök igénybevételénél gyakran nagy nehézségek lépnek fel, úgyhogy tantételek felállítása és ezek alkalmazása körül nagy óvatossággal kell eljárnunk. Ilyen nehézségek mindjárt olyankor állanak elő, amikor nem a beépítés ideje érdekel minket, hanem a téglaanyag másodlagos elhelyezését kell bizonyítanunk. Általában igen bajos a falmaradványokba foglalt tégla kormeghatározása is, pedig ilyenkor a kötőanyag nagy segítséget jelent a felső korhatár megállapításánál ; olyan esetekben azonban, amikor egyes kiszakított téglaminták datálásáról van szó, vagy amikor csak irodalmi feljegyzések adataira vagyunk utalva, biztos ítélet alig lehetséges. Kétségtelen, hogy nyugaton — és nálunk is — bizonyos korokban és vidékeken meghatározott méretű és minőségű téglát használtak (még inkább jellemző a kötőanyag összetétele), amelyekből bizonyos analógiákat állapíthatunk meg, s különösen a habarcsból néha szinte évtizednyi pontosságú időmeghatározást végezhetünk. Azonban általánosítható rendszert megalkotni még zárt kultúregységű környezetben sem sikerült, annál kevésbbé lehetséges ez oly sokféle hatásnak kitett területen, mint amilyen a középkori Magyarország. Fel kell hívnunk ugyanis a figyelmet arra a tényre, hogy nyugaton bizonyos, vidékenkint néha igen hosszú életű téglaméretck — a legváltozatosabb másféle téglaméretekkel párhuzamosan — voltak használatban, tehát időhöz kötésük lehetetlen. Hogy például csak a szóbanforgó 24x12x4 téglatípusról szóljunk, megtaláljuk ezt már a római téglák között is. Franciaországban ez a méret (24x12x3-4) éppen Bourbonnais területén a legáltalánosabb (pl. Hôtel de Palisse), tehát Közép-Franciaországban, ahonnan annyi építészeti hatást kaptunk. Itt az ilyen, téglából épült és ma is fennálló épületek legnagyobbrészt a XV. századra vannak datálva. Németország mindig használta e téglatípust és kitartott mellette napjainkig. Mint „kistégla" a háború után innen jutott el a mi gyakorlatunkba, mint téglagyártásunk második típusa. Hogy nálunk ez a téglatípus volt a legrégibb, az valószínű, bár nem kétségtelen. Ez azonban nem zárja ki későbbi használatát. Mindenesetre feltűnő, hogy ezt a 24 x 12 x 4 cm-es téglát mindenütt a 27x14x5 cm-essel együtt találjuk legrégibb emlékeinken. Amíg Tisza—Maros-menti kis templomokban a nagyobbik téglát falazatban, a kisebbet efölé emelt gót boltozatban találjuk és a másodlagos felhasználás tényét megállapítani nem tudjuk, amíg F. maga is figyelmeztet ilyen kisméretű boltozattéglákra XV. századi szebeni várfalakban : addig végleges állásfoglalásról nem lehet szó. Éppen ezért meglepő F. szubtilis normája a téglamóretek hossz- és szélességi arányainak szabályszerű fejlődéséről. Semmiképen sem szabad ugyanis elfelejtenünk azt, hogy a szakirodalom feljegyzései igen gyérek, hiányosak, gyakran nem a tényleges méretadatokat, hanem közepes típusokat, vagy kiragadott példányok méreteit jegyzik fel. Pedig tudjuk, hogy egyégetésű téglaanyag is oly variáns példányokat szolgáltat, hogy ezek az ingadozások is lehetetlenné tesznek minden pontos sorbaállítást. (Erre jó példa Debrecen—Monostor tégláinak adatai 2-5—3 cm ingadozásokkal.) Az irodalom adatai tehát semmi esetre se elegendők és megbízható rendszer felállítása csak hosszas és figyelmes gyűjtés alapján képzelhető el. Sajnálatos, hogy F. kiadatlan művét, amelyre normájának megállapításánál hivatkozik, nem ismerjük s így nem tudjuk, vannak-e tapasztalati adatai is, vagy csupán arra a négy irodalmi adatra támaszkodik-e, amelyekre jelen esetben az általános megálla-