Századok – 1936

Történeti irodalom - Lamouche: Histoire de la Turquie depuis les origines jusqu’á nos jours. Ism.: Baráth Tibor. 88

TÖRTÉNETI IRODALOM. 89 megfordult. Hosszú helyszíni tapasztalata, gazdag nyelvismerete, melyhez a törököt is számítja, joggal keltette fel érdeklődésünket könyve iránt. A mű elolvasása után azonban előlegezett jó véleményünk, sajnos, megváltozik. L.-nek ugyanis nincsenek egészen pallérozott fogalmai a história mibenléte felől. Azt véli, hogy a török történelem nem egyéb, mint háborúk és hódítások hosszú sorozata, Ázsia, Afrika és Európa téréin. Nem foglalkozik sem a társadalmi, sem a gazdasági, sem pedig a lelki természetű történeti tényezőkkel és mégis mindent elmondottnak vél, „kezdetektől napjainkig". Lehet, hogy a hivatásos katona szellemét az örökös harci zaj kielégíti, mint historikus azonban nem helyezkedhet jogosan ilyen álláspontra. Ezért művét nem is mint a török történet új szintézisét vesszük szemügyre, hanem annak magyar vonatkozásait vizsgáljuk. így nézve, azonnal észre kell vennünk a tárgyi tévedések nagy számát. íme néhány : Mátyás király 1492-ben halt meg (81. 1.); a mohácsi csatát 1526 augusztus 30-án vívták ; II. Lajos királyunk holttestét a törökök találták meg és nem saját alattvalói (96. 1.) ; János király és I. Ferdinánd Péterváradon kötöttek szerződést (100. 1.), jóllehet máskor maga is Nagyváradot ír (98., 99. 1.) ; Sziilejman szultán 1520-ban lépett trónra s bár 1566-ban meghalt, mégis 48 évig uralkodott ; bár trónralépésekor már 26 éves, azért 48 évi uralkodás után mégis csak 66 esztendős (90., 91., 102. 1.) ; ugyanez az uralkodó a Perzsa birodalommal 1734-ben kezdett háborút (91. 1.). Fogalmi zavarára szolgáltat szomorú bizonyítékot, amikor a finn-ugor és török-tatár népfajokról elmélkedik (9., 10. 1.). Ezt a két fajt — írja — régen azonosnak vették. Azóta a nyelvészek ezt a feltevést megcáfolták. Újabban azonban ismét visszatérnek e régibb elméletre ,,és az ebben a kérdésben legjobban tájékozott nyelvészek egyike, Sauvageot, már meg is állapított egy sereg azonosságot a finnugor és a török-tatár nyelvek szókincse között", — éppen úgy, mintha nyelv és faj azonos dolog lenne. És íme, a török-tatár és finn-ugor azonosság ellenére, alig néhány sorral alább, ezt a logikátlan észrevételt teszi : ,,A magyarok szeretik hangoztatni a hunokkal és a törökökkel való rokonságukat. E téren szonban inkább szentimentális állításokkal vagyunk szemben, semmint tudományos érvekkel. A magyarság ugyanis vitathatatlanul a finn-ugor népek családjához tartozik." Ezek után már igazán meg kell dicsérnünk a faj elméletekben kevéssé járatos szerzőt, amiért a bolgárokat nem tartja szláv népnek (11. 1.). Nem hagyható szó nélkül az a következetlenség sem, amellyel a személyek és helyek nevét írja. Tolla alatt Thökölyből Tekely és Tékély lesz ; Báthoryból Batori és Batory ; Hunyadyból hol Huniad, hol meg Hunyad ; Zrínyi mint Zrinski is szerepel ; a mezőkeresztesi csata „défaite de Kereszte" ; Érsekújvár a szövegben Herczeg Ujvar, a hozzávaló térképen viszont Erszek Ujvar. Amilyen jólesően könyveljük el a helynevek magyaros alakú használatát, épúgy szeretnők, ha ez az elv Klasenburg esetében is érvényre, jutott volna.