Századok – 1935

Tárca - Lukinich Imre: Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1934. évi működéséről 505

506 TÁBCA. visel. Ha e sajnálatos jelenségnek okát kutatjuk, azt nem a társulati kiadványok természetében és minőségében kell keresnünk, hanem annak a társadalmi osztálynak anyagi helyzetében, melyből a Magyar Történelmi Társulat olvasóközönsége idáig kikerült. Ma a magyar társadalom egy elszegényedési folyamatban vergődik s minthogy ugyanennek az osztálynak nincsenek már tartalékai, a ma reánehezedő gazdasági válságot csak kulturális igényei és szükségletei lefokozásával vagy teljes kikapcsolásával igyekszik enyhíteni, vagy elviselhetőbbé tenni. A kultúra tehát úgyszólván fényűzési cikké vált, ami annyit jelent, hogy csak azok szerezhetik meg és elégíthetik ki ezirányú szükségleteiket, akik a szükséges anyagiakkal rendelkeznek. A magyar társadalomnak az a rétege, ahonnan idáig tagjaink és olvasóink legnagyobb része kikerült, nem ebbe a kategóriába tartozik. Ebből szinte természetszerűleg következik, hogy mindazon tudományos intézmények és egyesületek, amelyek a magyar értelmiség anyagi támogatására vagy hozzájárulására voltak felépítve, tehát tagdíjakra, előfizetési díjakra, alapítványokra vagy hagyományokra, kivétel nélkül a legsúlyosabb helyzetbe jutottak. S valóban minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a magyar tudományos élet válságban van. Tudományos társulataink ma létükért küzdenek, sőt egyik-másik tudományos társulat már csak nevében él, ragaszkodva ehhez a névbeli létezéshez anélkül, hogy egyébként módjában állana jelét adni életének és működésének, ragaszkodva ahhoz azért, mert egyrészt dicséretreméltó optimizmussal bízik egy jobb jövőben és mert tudja, hogy egy formailag megszűnt társidatot új életre támasztani többé már nem lehet. Be kell azonban ismernünk azt is, hogy a magyar értelmiségi osztály a valóságban aránytalanul túl is van terhelve. Túl van terhelve oly hazafias, tudományos, társadalmi, jótékonysági és felekezeti kötelezettségekkel, melyeknek teljesítése erejét felülmúlja. Nem lehet tehát azon megütődnünk, ha könnyíteni igyekszik a reája nehezedő terheken s meg kell értenünk azt is, hogy magánháztartásának süllyedő hajójából először a kulturális és a jótékonysági terheket dobja ki, melyeket valóságos tehertételeknek tart, de amelyek kidobása pillanatnyilag semmiféle személyi hátránnyal vagy következménnyel nem jár. Mindezekkel a ténymegállapításokkal szemben azonban azt is be kell ismernünk, hogy a magyar értelmiségben mindig voltak és ma is vannak olyanok, akik hajlandók áldozni irodalmi és tudományos célokra. Az, hogy egyáltalában vannak még működő tudományos társulataink, legalább is erre látszik mutatni. Csakhogy — s itt keresendő a mai tudományos közéleti válság egyik oka —, több a tudományos jellegű és célú társulat és egyesület, mint amennyit a mai elszegényedett magyar társadalom elbír. Hogy tehát a magyar társadalom említett töredékének áldozatkészségét tudományos életünk számára továbbra is biztosíthassuk, szükséges volna egy tudománypolitikának irányítania egész tudományos