Századok – 1935
Szemle - Hoffmann; H.: Reformation und Gewissenfreiheit. Ism.: Botár Imre 502
502 SZEMLE. Hoffmann, H. : Reformation inni Gewissensfreiheit. Giessen, 1932. Töpelmann. 8°. 39 1. Amióta protestáns, széles köröknek a felvilágosodás korára visszamenő nézete, hogy a reformátoroknak köszönhető a lelkiismeretszabadság, a történelmi kutatások nyomán tarthatatlannak bizonyult, többen (E. Troeltsch, K. Holl, P. Wappler stb.) próbálták megoldani a kétségtelenül súlyos problémát. H. berni egyetemi tanár most újra megvizsgálva a kérdést, szintén hangsúlyozza, hogy az nagyon bonyolult s egykönnyen nem lehet határozott igennel vagy nemmel felelni. Mert bár a reformátorok abszolút igazság-fogalommal voltak eltelve s bár a kényszer, amely ebből folyt, kemény volt, a lelki ismeretszabadság csirái a reformációban fellelhetők. A római egyház tekintélyének lehanyatlása általában megrendítette a tekintély elvét — a reformátorok akarata ellenére is. Luther tanítása az egyház és állam kormányzásának szétválasztásáról az állam önálló jogának és feladatának elismerése, közreműködőt a későbbi idők azon felfogásának keletkezésében, hogy az államnal csak saját célját kell követnie s az egyházat magára hagyhatjf Mindenekelőtt azonban a reformációnak a hitről, mint isteni ajá dókról való meggyőződése, amelyet a fiatal Luther felejthetetl szavakban képviselt („Erőszakkal kényszeríteni nem akarok senkit „Hitet a szívbe nem önthetek, nem tudok ós nem kell nekem senki kényszeríteni; Isten egyedül teszi ezt."), nyújtott lehetőséget a ltésőbl fejlődéshez. A következményeket a XVII. században az angol independensek határozottan levonták. Angliában jut győzelemre az a felfogás, amely már a XVI. század néhány laikusánál és a reformáció mellékágainál (spiritualisták, anabaptisták stb.) felhangzott, hogy protestantizmus és lelkiismeretszabadság feloldhatatlanul összetartoznak. Milton már azt hangsúlyozta, hogy a lelkiismeret elnyomása a keresztény szabadságnak a megsértése. Az independensek tolerancia motívumai közül sok kapcsolódik a reformáció mellékágainak tanaihoz, így az, hogy az üldözés a keresztény szeretet ellen van, hogy csak a lényeges keresztény igazságok iránti hitet kell megkívánni, s hogy az egyéniségek különfélosége miatt különféle hitnózeteknek kell adódniok. Oly felfogások, amelyeket Frank Sebestyén, Hesseni Fülöp, Zurkinden Miklós képviseltek egykor. De reformátori jellegű motívumok még erősebben léptek előtérbe. Milton abból a meggyőződésből, hogy a szentlélektől szerzett biblia az egyetlen norma, levonta a következtetést : mindenkit tűrni kell, aki a biblia alá helyezi magát, akárhogyan magyarázza, mert nincs fellebbezési forum, amely eldönthetné, ki olvassa helyesen a bibliát s ki nem. Annak felismerésével, hogy az írás helyes magyarázata nem állapítható meg tekintélyi elv alapján, a Szentírás-elv, amely egykor a kényszert megalapította, a szabadság menhelyévé vált a protestantizmus minden irányzata részére. Ezek az eszmék a felvilágosodás racionalista tolerancia-motívumainál előbb, mindjárt a XVI. században fellépnek s bár Luther későbbi éveiben, továbbá Kálvin az állam eretnek-üldözéséhez s a hit kényszerítéséhez bizonyos fokig hozzájárultak, nem vonható kétségbe, hogy a lelkiismeretszabadság csirái a reformátorok gondolataiban megvoltak, egyes szektáknál, laikusok körében mindig éltek, míg végre általános elismerést nyertek. Botár Imre (Szolnok).
