Századok – 1935

Szemle - Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése Mária Terézia korától 1918-ig. Ism.: Török Jenő 494

494 SZEMLE. mellett foglalt állást, anélkül, hogy felfogását elvileg megokolta volna. Arra hivatkozva, hogy a gyakorlat Haugwitz mellett szólt, ennek elgondolását már tökéletesen igazoltnak is látja. Kaunitz rendszere, amelynek csirái tulajdonképen Zinzendorf elgondolásában rejlettek, — legalább is a szerző előadásából ez tűnik ki, — s amely mellett Borié is határozottan állást foglalt, ami viszont a szerző előadásában Borié egész jelentőségével együtt elsikkad, — Haugwitz rendszerénél egy fokkal magasabb felfogását jelentette a központi igazgatásnak. Haugwitz elgondolásának alapja a központi igazgatás tárgyi szemlélete volt. A központi hatóságokat foglalkoztató ügyek rendkívül sokfélék voltak, intézésük sok hivatalnak adott munkát. Haugwitz elgondolása az volt, hogy az egymással összefüggő ügyek lehetőleg egy hatóság alá kerüljenek. A tárgyi egységesítést a Directoriumban valósította meg, a gyakorlatban azonban a Directorium nem vált be. Kaunitz Zinzendorf elgondolására támaszkodva elvetette a tárgyi egységesítés túlhajtását, ehelyett 1761-ben a pénzügyi igazgatás terén az ügymenet természetén alapuló egységesítést valósította meg. Az egyes pénzügyi hatóságok ügymenete három részre oszlott : szellemi vezetés, technikai kezelés, ellenőrzés. Kaunitz ennek megfelelően három pénzügyi hatóságot állított fel : az udvari kamarát, az általános pénztárt és a szám vevőkamarát. A hivataltörténet fejlődési tükrében Kaunitz rendszere a fejlettebb. A gyakorlatban ez sem vált be, 1765-ben már változtatni kellett rajta. Ennek oka az volt, hogy teljesen nem is lépett életbe. A fejlődésnek azon a fokán nem lehetett tisztán megvalósítani, kivételekkel kellett megszaggatni. Voltak megvalósulásának személyi és technikai nehézségei is. Az akkori viszonyokhoz képest Kaunitz rendszere túl fejlett volt. Ez azonban értékét nem csökkentheti. Az elméleteket egyedül azonnali gyakorlati használhatóságuk szerint értékelni túl gyakorlatias dolog, ebben a szerzőt nem követhetjük. Nem fogadhatjuk el végül azt a megállapítását sem, hogy 1765-ben ismét Haugwitz felé kezdtek közeledni. Éppen a szerző előadásából tűnik ugyanis ki, hogy Haugwitz az utolsó percben fogadta csak el a reformot ; ebben tehát Kaunitz rendszerének módosítását, de egyben megerősítését, az akadályok kiküszöbölésére irányuló törekvést kell látnunk. Ember Győző. Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése Mária Terézia korától 1918-ig. Budapest, 1935. 8°. 68 1. A tanulmány, amely eredetileg a Theolrgia című folyóiratban látott napvilágot, a királyi kegyúri jog legjelentősebb mozzanatának, a püspöki székek és kanonoki stallumok betöltésének gyakorlatát, önálló levéltári kutatások alapján vázolja, felölelve egyúttal az új egyházmegyék szervezésének, püspökök áthelyezésének és koadjutorok kinevezésének kérdését is, attól a kortól kiindulólag, ameddig e kérdést Fraknói jórészt tisztázta. E. előadása rendkívül érdekes és tanulságos. Amióta Róma centralizáló törekvései erősödtek, egyre jobban érvényesítette befolyását és szerzett érvényt a kánonoknak. De ugyanakkor, amikor egyes kontroverz kérdésekben (például a koadjutorok kinevezése) hajthatatlanul kitartott elvi álláspontja mellett, mégis szemethúnyt az ellenkező gyakorlattal szemben. Még érdekesebben tárja fel a tanulmány Róma és Bécs, illetőleg a prímás és a kormány éles felfogásbeli különbségét és tanulságosan világít rá a kormány racionalista, minden spirituális tekintetet nélkülöző szempontjaira, egyoldalú intézkedéseire. Pl. 1838-ban a rozsnyói püspöki szék üresedésekor a kancellár úgy vélte, hogy ,,a küszöbönálló országgyűlés alkalmat fog adni az egyházi személyek megfigyelé-