Századok – 1935

Szemle - Gündisch; Gustav: Geschichte der Münzstätte Nagybánya in habsburgischer Zeit (1530–1828.). Ism.: Huszár Lajos 487

SZEMLE. 487 király közt. Sem az egyik, sem a másik nem sértette a helyi autonómiát. Zárában, Trauban, Spalatóban stb. sohasem volt igazi magyar kormányzat. Itt megemlíti, hogy véleménye ellenkezik Deérnek az Ungarische Jahrbiicherben közölt megjegyzéseivel. (1931). A magyar királyok mindig tiszteletben tartották a helyi autonómiát. Mikor Kálmán kétségbevonja a dogé Horvátország és Dalmácia hercege címének jogosságát, tagadja Velence dalmáciai uralmának törvényes voltát. Velence és Magyarország küzdelmében tulajdonképen a dalmát autonómia áll előtérben, egészen a XV. századig. Dalmácia tudvalevőleg a XII. sz. közepén Manuel kezébe jut, majd III. Béla visszaszerzi ós családi összeköttetésekkel megjavítja a Velencével való viszonyt. Ujabb zavaró körülmény Zára elfoglalása, melyet Konstantinápoly elfoglalása követ. Velence óriási birtokokhoz és előnyökhöz jut, a „Venise dominante" azonban a latin császárság bukása után rohamosan veszti keleten a teret. Közben szem elől téveszti Dalmáciát, mit felhasználnak a dalmát városok. A magyar királynak nagy előnye, hogy apostoli király, a szentszék állandó követe a hitetlenekkel, schismatikusokkal szemben, miként Nagy Károly az volt az egyház benedictiója folytán a szászokkal, avarokkal, a keleti császársággal szemben. Érdekes, hogy J. mindig Nagy Károly utódait látja a magyar királyokban. Téved azonban, mikor Kálmán herceget még 1242-ben szerepelteti, mint aki Zárát megszerzi. Kálmán ekkor már halott és Magyarország romhalmaz. Magyar szempontból van még egy érdekes megállapítása J. cikkének. Szerinte Velence Dalmáciában hatalmi törekvésében sohasem tudott többet elérni a „pauvre prósidence"-nál. A viszony Velence és hazánk között ismét III. Endre idejében javul meg. Itt megint téved, mikor Endrét István király István nevű fiától származott unokájának mondja. J. tanulmánya mindvégig leköti érdeklődésünket és kisebb tévedésektől eltekintve, elég pontos is, csak kissé egyoldalú helyenkint a beállítás, aminek okát abban kell találnunk, hogy nagyon rábízza magát Dandolora. A felhasznált irodalomból nélkülözzük Miller alapvető művét (The Latins in the Levant). Miskolczy István. Gündisch, Gustav : Geschichte der Münzstätte Nagybánya in habsburgischer Zeit (1530—1828). Numismatische Zeitschrift. Wien, XXV. (1932.) 67—98. 1. Ez a doktori értekezés, amely a bécsi egyetemen készült August v. Loehr, a numizmatika tiszteletbeli professzora irányítása mellett, a részletek összefüggő tanulmányozásával hiányt pótol a monográfiákban szerfelett szegényes numizmatikai irodalmunkban. Nagybánya már a vegyesházi királyok korában ismert pénzverőhely volt, a mohácsi csata után pedig földrajzi helyzete következtében, hol a császár, hol az erdélyi fejedelem pénzverdéjeként szerepelt, néha egészen bonyolult viszonyok között. G. csak a Habsburg uralkodók pénzverését tárgyalja, amit valószínűleg a rendelkezésére álló forrásanyagnak kell tulajdonítanunk. Bizonyos fokig sajnálattal vesszük ezt tudomásul, mert ajánlatos lett volna a verde sorsát a fejedelmek kezében is figyelemmel kísérni ; a verde összefoglaló története feltétlenül nyert volna az egységes feldolgozás révén. A dolgozat négy fejezete közül — a pénzverő története, nemesfémellátás, organizáció és technikai berendezések, pénztörténet — kétségtelenül az első tekinthető a legsikerültebbnek. E résznél módjában volt a bécsi Hofkammerarchiv olyan fasciculusait is átnéznie, melyeket Newald, ki először írt levéltári kutatásokon alapuló monográfiát a Habsburgok pénzveréséről, nem használt fel. Ily módon pontosán tisztázza G., hogy a folytonos változások között mely