Századok – 1935
Történeti irodalom - Domanovszky Sándor: József nádor iratai. II–III. k. Ism.: Varga Zoltán 460
TÖRTÉNETI IRODALOM. 471) hajótörést —, világosan látja, hogy a fennálló viszonyok közt a háború a monarchiát romlásba dönti. Az 1805. évi háború folyamán a helyzet nehézségei feltárásával a királyt több ízben is békére akarja bírni. Aggódva állapítja meg : „Erre az országra, melyet tíz év óta kormányzok s amelynek javáért szívesen áldoznám életemet, a legszomorúbb jövő, éhínség, talán még pestis is vár." Ugyanígy felemeli az 1809. évi háború előtt is intő és kérő szavát a béke érdekében. Kéri a királyt, gondolja meg, hogy lépése 20 millió ember sorsáról fog végérvényesen dönteni, egy nem nyilvánvalóan kierőszakolt háború esetén a teljes felelősség őt terheli s a háborúskodás megindulása után többé nem lesz mód arra, hogy a kül- és belföld hangulatát megnyerje. A békét határozottabb szavakkal már nem is lehetne követelni : „Hogy kötelességemet teljesítsem, arra kell figyelmeztetnem őfelségét és ismételten meg kell kérésemet újítanom, ne engedje magát az egész államra nézve oly jóltevő békés rendszertől elvonatni, mert én az ettől való eltávozásban úgy őfelségére, mint az államra nézve előre is a legszomorúbb következményeket látom." A nádor államférfiúi egyéniségének megismerésénél különös jelentőségük van azoknak az iratoknak, amelyek arról adnak számot, mint igyekezett a királyt rávenni arra, hogy az 1791. évi 67. t.-c. kiküldötte országos bizottságok munkálatai felvétele érdekében az 1807. évi országgyűlést hosszabbítsa meg. A rendek felfogása e kérdésben az, hogy semmiféle ügyükben nem képesek addig célszerű intézkedéseket tenni, míg e bizottsági munkálatok elintézést nem nyernek : „Akármi előadgya magát a melyeknek ezen munkákhoz valami köze vagyon, mind az országgyűlésen, mind ezen kívül is, a jurisdictioknak csak az mondódik : hogy nem lehet felelni arra, még a deputationalis munkák annak rendi szerint el nem végződnek." Jellemző, hogy e kérdésben a nádor teljesen azonosítja magát a rendek felfogásával s ennek az álláspontjának határozott kifejezését is adja. Bár a regnikoláris deputációk munkálatait önmagukban nem lehet a sérelmek és kívánatok közé sorolni, mégis nem alap nélkül számíthatják a rendek az ő különös sérelmeik közé azt, hogy e munkálatok tárgyalását az 1791. törvény ellenére egyik országgyűlésről a másikra halasztják. Azt is sérelmesnek lehet tekinteni, hogy az 1791 óta tartott országgyűlések nem akarván a munkálatok egységét megbontani, abban a biztos reményben, hogy ezek csakhamar tárgyalás alá kerülnek, az ország mindazon sérelmének és kívánságának tárgyalását, melyek további kérdésekkel voltak kapcsolatban és rendszeres rendelkezéseket kívántak, a többi munkálat tárgyalásának idejére halasztották s így azok orvoslásától és teljesítésétől mindeddig elestek. Ezek azok az okok — mondja a nádor —, amelyek miatt a rendek nem ugyan magukat a munkálatokat, melyeknek nagyrésze semmiféle sérelmet nem tartalmaz, hanem a küldöttségek munkálatainak fel nem vételét — lehet mondani : nem alap nélkül — az ország legjelentősebb sérelmének tekintették. Hangsúlyozza a nádor,
