Századok – 1935
Értekezések - KRING MIKLÓS: Középkori jobbágyságunk szabad költözéséről 390
KÖZÉPKORI -JOBBÁGYSÁGUNK SZABAD KÖLTÖZÉSÉRŐL. 396 Azok, akik a jobbágyság szabad költözési jogának vizsgálatában a legrégibb időkig mennek vissza, arra hivatkoznak, hogy a koraközépkori magyar társadalom egyes elemeivel kapcsolatban a más úrhoz való állás, költözés jogának problémája nem egy alkalommal igen korán felvetődött már. így Szent István II. törvénykönyvének 21., 22. és 23. cikke a seniorok mileséről, servienséről, hospeséről és szolgájáról intézkedik ; e cikkek azt kívánják, hogy a szolgálattevő népeket uraiktól ne csalogassák el,1 Szent László III. törvénykönyvének 21. cikke megtiltja más szolgájának befogadását.2 Kálmán a kóbor szolgák visszaadását rendeli el és azok büntetéséről szól, akik ilyen kóbor szolgákat házukba fogadtak (I. tvk. 42., 43., 44. t.-c.)3 . Alább látni fogjuk, hogy a jobbágyok költözési jogának szabadsága, vagy megkötöttsége mennyire nem csak a jobbágyon, vagy csak földesurán forchdt meg. Elhurcoltatás, szökés éppúgy formálta e jogot idők folyamán, mint a kölcsönös megegyezés, vagy földesúri tilalom. Jobbágy és földesúr viszonya tehát fontos volt itt is, a döntő azonban, ami a különféle eseteket közös nevezőre hozta, — ami csupán egy jelenscg más és más megnyilvánulásaivá tette az elhurcoltatást, szökést, vagy szabad távozást, — az volt, hogy a jobbágyot erősebb kötelékek fűzték a földhöz, mint földesurához. Ezzel szemben, mint az idézett törvénycikkekből is kitűnik, a királyság első századaiban a társadalom szolgálattevő elemeinek mozgási szabadságát kizárólag az őket urukhoz fűző személyes viszony szabályozta. A nagyobb értékű, királyi adományok oklevelei kivétel nélkül felsorolják a földek, vámok, állatállomány és egyéb értékek mellett a különféle szolgáló népeket. így találjuk már a tihanyi apátság Komárom, 1914.), Kiss K. E.: A magyar jobbágyság kialakulása. ( Klnv. a csongrádi reálgimn. 1932—33. és 1933—34. évi értesítőjéből. Csongrád, 1934.) 1 II. 21. : „Volumus, ut unusquisque senior seu dominus suum habeat militem, id est servientem, nec aliquis alter illi suadeat antiquum deserere seniorem et ad se venire ... ; 22. : ,,.. . siquis hospitem cum benevolentia accipit . . . non deserat suum nutritorem . . ." 23. : „Si cuius miles vei servus ad alium fugerit et is, cuius miles vei servus fuga est elapsus . . . etc ..." 2 III. 21. : „Interdieimus etiam, ut nullus recipiat servum alterius vei lixas . . ." 3 I. 42. : „Quicunque absque licentia regis vagum tenuerit, pensas solvat quinquaginta quinque . . ., 43. : „Cum quis vagum ápprehensum tenuerit, a domino eius una pensa redimatur"; 44. : „Si quis vagum, quem tenet, aut alicui donarit, vendiderit, decern pensas persolvat ..."
