Századok – 1935

Szemle - Csapody Csaba: Az Esterházyak alsólendvai uradalmának gazdálkodása a XVIII. század első felében. Ism.: Penyigey M. Dénes 373

SZEMLE. 373 és pontos a rokonanyag gyűjtése és a reá vonatkozó irodalom idézése. Helytálló a datálása is : a VII. század közepe. A leleteknek etnikai meghatározása azonban, mely szerint a kuturgur-bolgár nép hagyatékából valók, kissé szélesebbkörű vizsgálatra és több bizonyítékra szorulna. Horváth Tibor. Csapody Csaba: Az Esterházyak alsólendvai uradalmának gazdálkodása a XVIII. század első felében. (Domanovszky S. : Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez. 6. sz.) Budapest, 1933. 8°. 51 1. E munka alapján tanulságos összehasonlításokat tehetünk és a szerző fáradozásának eredményeképen tévesnek bizonyult nézetet változtathatunk meg. Az tűnik ki ugyanis, hogy az ország ezen aránylag legnyugalmasabb és a külföldi hatásoknak legjobban kitett vidékén nem voltak olyan rendezettek az állapotok, mint azt gondoltuk. A Dunántúlnak mezőgazdaságilag excellens jellege az alsólendvai uradalom gazdálkodásából nem olvasható ki, sőt az eddigi feldolgozásokból ismert tiszántúli, regéci uradalomnál jóval elmaradottabb állapotokat mutat. Tehát nemcsak az országhatár s így a jó felvevőpiacok közelsége, nemcsak a kedvezőbb gazdaságföldrajzi fekvés, kulturáltabb környezet, a közelebb érhető külföldi példák hatottak egy-egy uradalom felvirágoztatásánál, hanem szükség volt a Mrtokosok áldozatkészségére is. Cs. a számadások tömeges és fárasztó adatait pompás grafikonokkal tette könnyen áttekinthetővé 1712-től 1750-ig terjedőleg. A grafikonok felölelik a gabonafélékből származó bevételeket, külön ábrázolva az allódiális földeken termett s a decima és nónából származó mennyiségeket. Áttekinthető képet nyerünk az uradalomhoz tartozó 7 mezőváros és 77 község allódiális vetéseiről, a gabona értékesítéséről, melynél a Grácba, tehát külföldre szállított mennyiségeket a szerző mindig külön tünteti fel. Az értékesítéssel kapcsolatban — igen helyesen — olyan vázlatrajzot is közöl, mely az uradalmi termények ós termékek piacait tünteti fel. Két grafikonban foglalja össze Cs. az uradalom pénzbevételeit és kiadásait ; ezekből egy pillantásra megállapítható, hogy a bevételeknek évről-évre fokozódó növekedése nem jelentette a tiszta jövedelem emelkedését, mivel a kiadások is állandóan ugyanakkora tételekkel emelkedtek, vagyis végeredményben az arány nem változott. A szerző tolla helyenkint vitatható területekre siklott. Pl. a konvencióknál beszél (19. 1.) árpa és köles őrlését helyettesítő búzáról, ami gazdasági szempontból érthetetlen. így látja, hogy az uradalom jövedelme csökkent a katonaságnak eladott gabona miatt, melynek árát nem az uradalmi, hanem egyenesen a központi pénztárba fizették (41. 1.). Ez azonban, mivel az összeg végeredményben egy helyre folyt, legfeljebb könyvileges átadásnak tekinthető. Az * állattenyésztés csekélyebb mérvéből arra következtet, hogy ,,e tekintetben tehát magasabb fokon állt a gazdálkodás" (46 ].). Ez a megállapítása csak úgy lenne helyes, ha egyúttal a szántók területi arányának magas százalékát is bizonyítaná. Tanulságosak Cs. társadalomtörténeti fejtegetései is. Látjuk, hogy a jobbágymunka és jobbágyság az alsólendvai uradalomban nagy szerepet játszott, mert — cselédség alig lévén — minden munkát ő végzett. Helyzete azonban még így is jó volt, mert aránylag nagy számánál fogva a kötelességek és terhek eléggé szétoszlottak s kímélését, gondviselését a hercegi család mindig gazdatisztjei főkötelességei közé sorozta. Cs. munkájának egyébként ez a legszebb része ; ugyanitt igen figyelemreméltó megjegyzéseket tesz az árendás, a szabad költözésű és az örökös jobbágyokról. Az uradalom gazdálkodása egyhangú s extenzív volt. A szántókon kizárólag gabonaféléket, búzát, rozsot, zabot, hajdinát