Századok – 1935

Történeti irodalom - Haumant; Emile: La formation de la Yougoslavie; XV–XXe siécle. Ism.: Lathó István 352

TÖRTÉNETI IRODALOM. 421 200.000 szerb lépi át a magyar határt. E nagy bevándorlás nyomán Dél-Magyarország népességének többsége már a XV. században szerb. Szerb a 10.000 főnyi dunai flotta is, sőt az egész magyar hadsereg. A XVI. századra pedig nemcsak a déli rész szerbesedik el, hanem az egész magyar királyság fele. A Duna-Tisza köze ugyanekkor valóságos kis Raska (Szerbia), éppolyan Raska, mint a többi, csakhogy sokkal vadabb (150. 1.), ahol tehát kulturális misszióra terep nyílik. Szerző csodálkozik, hogy ez a Magyarországon tényleg meglévő nagy tömeg jámborságában még önálló állam alakítására sem tett kísérletet. Annál inkább csodálatosnak tartja ezt, mert szerinte a szerb rendkívül tehetséges és politikai érzékkel megáldott nép, amely a szóbanforgó korban az összes harcban lévő államokat (Erdélyt, Török Birodalmat, Ausztriát, Magyarországot) ténylegesen vezeti. De bármiként is álljon a dolog — írja —, a szerbeknek ekkor, 1690-ben már vajdájuk van, tehát egy a császáritól különálló hadseregük. A kezükben lévő hatalom is nagy : a szalánkeményi győzelem után, amikor az osztrákok XIV. Lajossal vannak elfoglalva, szinte egymagukban védelmezik Magyarországot (154. 1.). Ez a Magyarországon lakó nagy szláv tömeg szolgáltatja a császárnak a katonaságot. Mária Terézia idejében például a franciák ellen 25.000 embert állítottak ki, ugyanakkor viszont a királynőjükért valamennyien halni akaró magyarok csak 6000-t. A XVIII—-XIX. század azonban a szerbek további magyarországi fejlődésének nem kedvezett. Rákóczi „hordái" Baranyában sok szerb falut elpusztítottak (155., 732. 1.) s a magyarok is visszaszállingóztak a veszedelem idején elhagyott területekre. így a szerb elem a XVIII. század végére hamarosan Budapest vonala alá szorult (480. 1.). Az 1790 után meginduló „magyarisme" újabb súlyos csapásokat mért rájuk (321. s köv. 1.) 350. s köv. 1.). Visszaállították a vármegyét s azon keresztül erélyesen magyarosítottak (156. 1.). Parasztjaik „megundorodva a svábától meg a magyartól", maguk is visszavonulóban voltak (94. 1.). E változott helyzet következtében a XIX. század végére szerb többségüket rendre elvesztik : Peguj (Pécs), Szegedin, Baja, Novi-Sad (Újvidék) (480. 1.). „összegezve, a magyarországi szerbek, akiket a veszély pillanatában behívtak az országba, a nagy részben saját vérükkel kivívott győzelem másnapján arra ébredtek, hogy betolakodott és kiirtandó idegenként kezelik őket, nem ugyan fizikailag, mert azzal túlsókat veszítenének, hanem nemzeti szempontból." (157. 1.) Mindeme magyarosító törekvések ellenére az ország déli részében a délszlávok megmaradtak összefüggő tömbökben. A kormányrudat ekkor is a kisebbségben levő magyar elem tartotta kezében, de már a szerbség intellektuális rétege is jelentékeny volt. A XIX. század három legnagyobb délszláv költője, Radicevic, Jaksic és Jovan-Jovanovic, a „magyarországi Szerbiá-22*