Századok – 1935

Történeti irodalom - Haumant; Emile: La formation de la Yougoslavie; XV–XXe siécle. Ism.: Lathó István 352

TÖRTÉNETI IRODALOM. 353 felfogása viszont szépíteni akarja az európai kultúrával szemben vallott egykori nagyon is barbár délszláv magatartást. 1. Szerző a déli szlávok történeti eseményeit a jugoszláv gondolat köré csoportosítja. Egyéb közös történeti mozzanat hiányában a nyelv és szokás azonosságából indul ki. Ez a két kritérium számára egyúttal a nemzet fogalmat is helyettesíti, így lesz koncepciójában a szerb, a horvát és a szlovén nép azonos néppé és így lesz számára történeti valósággá a jugoszláv egység attól a pillanattól kezdve, amikor e három nép a Balkánon föltűnik. A félsziget hátrányos földrajzi tagoltsága miatt azonban a jugoszláv nép csak későn ébred egységének tudatára, amikor idegen erők azt már szétbomlasztották. Az öntudat kialakulása után azonban az egység helyreállítása fokozatosan minden délszláv népnek politikai célkitűzésévé válik. E jugoszláv mentalitás útja a XV. századtól kezdve nyílegyenes vonalként jelentkezik. Ez az elbeszélés kerete. Szerző ezt az alábbi módon tölti ki. A VII—VIII. századbeli jugoszlávok nagy területet népesítettek be. Ök lakták az egész Balkán-félszigetet, északon a Duna vonaláig, vagyis a cseh nép közeléig értek, keleten pedig a Balaton partjáig (30. 1.). (Itt a cseh-délszláv folyosó történeti elhelyezése, amire szerző később is szorgosan visszatér.) Ez a nagytömegű jugoszláv nép csak az alkalmat várta öntudatának, majd utóbb államának megvalósítására (740. 1.). Öntudata kialakítására az alkalmat a török szultánok európai beavatkozása adta, állami léte megvalósítására valót pedig a világháború szolgáltatta. Az egység tehát hosszú elnyromás és több évszázados kálvária után valósult újra meg. A mozgást a török birodalom roppant ereje indította meg. Elmosta a régi délszláv államok határvonalait, letörölte a térképről a kis politikai alakulatokat s az egyes jugoszláv népcsoportokat bensőséges érintkezésbe hozta egymással. Ez a mozgó tömeg a renaissance idején öntudatra ébredt s legelőbb Dalmáciában sajátságos jugoszláv szellemet alakított ki. Az új szellem kifejezésre jutott az epikai énekek ben is, amelyeket a XVI. és XVII. században a Duna és az Adria közt elterülő széles földsávon végesvégig egyformán énekeltek. A XVIII. században már annyira jutott a délszláv gondolat, hogy a katolikus vallású népcsoportban a nagy tömegeket is áthatotta (742. 1.). Az illír, nagyhorvát és nagyszerb gondolat lényegében azonos, azaz jugoszláv lévén, a vonal a XIX. században is egyenes marad. A XX. század elején — s ezt az olvasó az eddigiek után meglepve veszi tudomásul -—• ,,a jugoszláv gondolat érik, de célja még homályos. A legmerészebb gondolkodók sem merik az egyesülés eszméjét fölvetni, hanem csupán föderalizmus-féléről álmodoznak. Mi szerbek akarunk maradni — írta Pribiéevic -— és sem a horvátoktól, sem a szlovénektől nem kívánjuk, hogy nemzetiségüket föladják." Hasonló a helyzet a világháború alatt (686., 688—689. 1.). Az egység gondolata azonban mégis megvalósul. 2. A sűrűbb magyar-délszláv kapcsolatok szerző szerint Századok. 1935. VII—VIII. 23