Századok – 1935
Történeti irodalom - Viski Károly l. Bátky Zsigmond 334
336 TÖRTÉNETI IRODALOM. már a magyar néprajzi jelenségeket is bevonják,1 ami eggyel több ok arra, hogy munkásságukat egy kissé szemügyre vegyük. Náluk is hosszú és nem is nyílegyenes út vezetett Herdertől — ő teremtette meg a népdal kultuszát s beszélt először a nép lelkéről — és Justus Mösertől, a nép első rajongójától a modern módszerekig. Előbb el kellett még jönnie a romantikának, a nép iránti érdeklődés s a buzgó gyűjtőmunka első. hősi korszakának, hogy az a Grimm-testvérek utódainál ködös mitológiává fajuljon el ; aztán W. H. Riehl munkásságának, aki tárgyi hagyaték és szellemi hagyomány gyűjtésén át egyaránt a nép lelkéhez akart hozzáférkőzni s így 1858-ban joggal hozta először kapcsolatba a néprajzzal a tudomány szót. Korszakalkotó lépés volt ez, új tudományt hirdetni akkor, midőn a néprajzi kutatás még különféle egyéb tudományok, mint a nyelvészet, történelem, földrajz, szociológia, antropológia stb. függvényeként tengette életét. Az már aztán más kérdés, hogy helyes útra lépett-e Riehl, amikor — mintegy Möser folytatójaként —- a néprajzban társadalmi tudományt látott s azt a szociológiával hozta kapcsolatba. Mai szemmel nézve, működésében mindenesetre fogyatékosságnak tűnik fel az, hogy nem tudott szabadulni korának természettudományos, darwinista felfogásától s a népélet törvényeinek leszűrését jelölte meg a néprajz végső céljául. Csak a XX. század szabadította fel aztán végkép a néprajzot idegen tudományok gyámkodása alól s emelte azt a szellemtudományok sorába, ami ránk nézve azért fontos, mert a természettudományos módszer helyén a történetinek diadalraj utásával volt egyértelmű. Csak ezóta lett világossá, hogy mindaz a sajátos tárgy és hagyományos szellem, ami a nép körében él, csak kis részben magának a népnek, a primitív közösségnek a terméke, míg tekintélyes hányadában nem egyéb, mint a „szellemileg gazdagok", a magasabb társadalmi rétegek asztaláról hullott morzsa. A nép, ez a praelogikus, asszociatív gondolkodású kollektív egyéniség csak keveset produkál, de annál többet reprodukál: a felülről bizonyos idő multán alászállt kulturjavakat asszimilálja, az egyénit általánossá, primitívvé, a magáévá teszi. Azaz, amint azt — főleg Hoffmann-Krayer, J. Meier, Mogk és Lévy-Bruhl kutatásainak betetőzésekép — H. Naumann fejtette ki rendszeresen és vitte át a néprajz egész területére,2 1 Schier, В. : Hauslandschaften und Kulturbewegungen im östlichen Mitteleuropa. (Reichenberg, 1932.) (Kritikáját Mendöl Tibortól 1. Századok 1934. 355.) 2 Naumann, H.: Grundziige der deutschen Volkskunde (Leipzig, 1922, második, csaknem változatlan kiadása 1929). Egyes túlzásai mellett is (ilyen pl. mikor a népért való rajongással szemben az ellenkező végletre helyezkedik) kétségkívül alapvető munka. Annál feltűnőbb, hogy az Ethnographia ismertetője (1922 : 110 1.) egyáltalán nem ismeri fel jelentőségét s puszta kompendiumot lát benne.—Fentiekre 1. még : Spamer, A.: Deutsche Volkskunde als Lebenswissenschaft vom deutschen Volkstum. (Leipzig—Berlin, 1933).
