Századok – 1935

Értekezések - SZENT-IVÁNYI BÉLA: A pietizmus Magyarországon - 1

A PIE TIZ M US MAGYARORSZÁGON. 29 intendense a bártfai Zábler Jakab volt, sőt a századforduló éveiben maga is bujdosni kénytelen és csak 1703-ban foglalja el ismét hivatalát. Mikor Rákóczi kezébe kerül a Felvidék, sietve választják meg a kerületek püspökeiket. A nagyarányú rózsahegyi szervezőzsinat 1707-ben négy kerületre osztja a Felvidéket. Bár a szabadságharc bukása után hatályát vesztették a rózsahegyi zsinat intézkedései, a superintendenciák működése ettől kezdve szakadatlan volt. III. Károly 1734-i rendelete az egész ország területén csak négy superintendenciát ismert el. A következő kerületek alakultak tehát ki : 1. a dunántúli, ahol azonban csak 1742-ben kerülhetett sor a püspökválasztásra ; 2. a dunáninneni kerület a Felvidék északnyugati részei számára ; 3. az úgynevezett alföldi és bányai kerület, mely a bányavárosokat és Zólyom, Bars, Hont, Nógrád, Pest és Békésmegyét foglalta magába ; a 4. a tiszai kerület, az északkeleti megyékből alakult. E területen Rákóczi alatt a városok és a megyék külön püspököt választottak. Károly rendeletének végrehajtása megkövetelte azonban az egyesítést ; a városok csak nagyon nehezen adták fel 1743-ban, a dobsinai koalícióban önáliásukat. A városok általában nem tartották magukat a püspökök hatáskörében levőknek és szellemi függetlenségüket féltékenyen őrizték. Sopron például midőn a felpéci gyűlés lelkészét, Serpilius Sámuelt 1736-ban meghívta a dunántúli kerület élére, nem engedte meg neki a püspöki méltóság felvételét, mert attól félt, hogy papja újabb hivatala révén függő viszonyba kerül a kerülettel és esetleg kiváltságai áldozatul esnek. A pietizmus elterjedése szempontjából igen jelentős a városok ezen magatartása. A mozgásában, látogatásaiban a hatóságoktól akadályozott püspökök helyett a kisebb területeken könnyebben működő esperesek felügyelő szerepe emelkedik jelentőségre. A superintendensek nélküli kerületeket ők kormányozzák és a gyülekezetek teljes magáramaradottságát ők teszik lehetetlenné. A buzgó esperesek, vagy amint akkoriban nevezték őket, seniorok, rányomták felfogásuk bélyegét az egész esperesi kerületre. Egyházlátogató és felügyeleti joguknál fogva erősen befolyásolták a gyülekezetek életét. Gyűléseket tartanak kerületük papjaival és közösen intézik el a gyülekezetek ügyes-bajos dolgait. A gyűlések határozatai nagy tekintélyire emelkedtek. Mivel a lelkészek nagyon rászorultak a nemesség támogatására, az egyházi élet igazgatásában a világiak nagy szerephez jutottak, éppen abban az időben, midőn Német-