Századok – 1935
Szemle - Emlékkönyv Esztergom török uralom alól való felszabadulásának kétszázötvenéves jubileuma alkalmából. Ism.: Kring Miklós 255
SZEMLE. 255 szerkesztője és lelke, fővárosunk egyik legszebb pontjának, a Kamaraerdőnek, ezenkívül a Svábhegynek parcellázását és a főváros első nyaralótelepeinek kialakulását írja meg a legnagyobb pontossággal. Isoz Kálmán pedig egy pesti zenész zsebkönyvének feljegyzéseit közli. Kampis Antal. Emlékkönyv Esztergom török uralom alól való felszabadulásának kétszázötvenéves jubileuma alkalmából. Szerkesztette Sinka Ferenc Pál. (Esztergom Évlapjai. VI. évf., 1—2. sz.) Esztergom, 1933. 8°. 160 1. Négy dolgozat látott napvilágot a Századok előző évfolyamaiban többször megemlített folyóirat legújabb számában : egy szép emlékbeszéd, egy pártpolitikai kihangzású cikk, egy Esztergom ostromait ismertető dolgozat befejező része és egy, több mint százoldalas „tanulmány" a török félhold magyarországi uralmáról és hanyatlásáról s az ennek emlékére rendezett esztergomi jubileumi ünnepségekről. Erdélyi László kijelenti, hogy új adatok felkutatásánál fontosabb az ismert adatok megbecsülése és értékesítése a mai nemzedék okulására (5. 1.). A cikkírók — híven tartva magukat ehhez az elvhez — megelégedtek ismert adatok csoportosításával és politikai „tanulságok" kihangsúlyozásával. Ha az utóbbi esztendőkben nem olvastunk volna számtalan cikket, odavetett megjegyzést, panaszt és jótanácsot a helytörténetírás feladatairól, módszeréről, érdemes volna perbeszállni a fentebbi kijelentéssel. így csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy a közölt cikkeknél sokkal értékesebbnek tartanánk egyszerű dézsmajegyzékeknek akár kommentár nélkül való publikálását is. Ha Erdélyi elvét alkalmaznók például Magyarország történetének megírására, akkor ez azt jelentené, hogy hazánk történetét néhány terjedelmesebb világtörténetből kellene kiírnunk. Igazán nem csodálatos, ha efféle célkitűzések után a nagy anyagi áldozatokkal kiadott (10 pengős) füzet csak újabb dokumentum amellett, hogy helytörténetírásunk még mindig zátonyon vesztegel. Mivel a füzet cikkei egészen közismert dolgokat tárgyalnak s mert többnyire igen átlátszó célzattal csoportosítják adataikat, talán szabad lesz részletesebb ismertetésük helyett általánosabb jellegű megjegyzéseket tennem. „A magyar történetírás új útjai" című gyűjteményes munka, a helytörténetírás feladatairól írván, belenyugszik, „hogy az egyetemektől nem várhatjuk, hogy a tanárképzésen és az általános történeti ismeretek, valamint a történeti módszertan gyakorlati szabályainak közvetítésén kívül még a helytörténeti kutatás speciális művelésére is felvértezzék a hallgatót" (265.1.) Ha azonban arra gondolunk, hogy a helytörténet művelésére jóformán kizárólag a vidéki iskoláknál működő történettanárok volnának hivatva, mégis azt kell mondanunk, hogy az egyetemeknek mindenképen módot kell találniok arra, hogy — számotvetve a tanárképzés követelményeivel — történetszakos hallgatóikat ilynemű speciális alapismeretek birtokába juttassák. A fenntebb idézett sorok megjelenése óta a Pázmányegyetem bölcsészeti karán rendszeresítették a proszemináriumok intézményét. Ezek feladata a középiskolából egyetemre kerülő hallgatóságot bevezetni a tudományos gondolkodásba, módszerileg tanulságos munkák olvastatásával és tudományszakjuk körébe vágó, egyszerűbb problémák önálló megoldatáséval. Azt hisszük, érdemes volna megkísérelni, hogy vájjon e proszemináriumok közül egyet vagy kettőt nem lehetne-e gyümölcsözően a helytörténetírás szolgálatába állítani. Még a jelenlegi heti egy óra mellett is van idő arra, hogy az első félévben néhány módszertani -munkát és methodikai szempontból kiváló feldolgozást olvastassunk. Város- és falutörténeti,