Századok – 1935
Szemle - Schulek Alfred: Vegyesházi királyaink pénzei és korrendjük. Ism.: Huszár Lajos 244
SZEMLE. 245 segítségével beállítsa őket az egyetemes magyar, illetőleg európai művészeti fejlődés menetébe s egyúttal messzemenő következtetéseket vonjon le. Egyik legfontosabb eredménye Károly Róbert pénzei stíluskapcsolatainak pontos körülhatárolása. Szerinte az aranyforintoknál a kezdődő toscanai trecento művészet hatása, a garasoknál pedig az északi gótika formaérzéke nyilvánul meg. Ez a megállapítás alkalmat nyújt neki egykorú művészetünk kettős irányának újabb frappáns igazolására is. A garaspénzeknek a cseh garasoktól eltérő jellege — a Kuttenbergből jött pénzverők működésének ellenére is — az újabban mind szűkebb hatókörre szorított prágai udvari művészet problémájának megvilágosításához jelent H. számára igen használható anyagot. Nagyon értékes fejtegetéseinek az a része, ahol az aranyforint- és garasstílus Nagy Lajos-kori egybekapcsolódásáról beszél, ezt a folyamatot különösen a Szent János-kép átalakulásával illusztrálva. Szélesen alapozott kultúrtörténeti hátteret nyújt a Szent László-kép alkalmazásának megértéséhez is, hogy végül szemléltetően olvassa le az éremképekről a Zsigmond-korabeli kozmopolita udvari művészet jellegzetességeit s a Szent László-kultusz továbbfejlődését. Ezek az eredmények az érmeket kiemelik eddigi elszigetelt öncélú, csupán gyűjtési objektumként szereplő helyzetükből s kívánatossá teszik, hogy hasonló szempontok érvényesüljenek az árpádkori és erdélyi pénzek vizsgálatánál is. Megkísérli H. a budai pénzverde működését is megvilágítani, a tisztviselőkre vonatkozó adatokat összeszedni s az itt vert pénzek sorozatát egybeállítani. Ezen a téren azonban inkább csak az eddigi eredmények összefogására törekszik, amely eredmények egy modem, nagy apparátussal dolgozó numizmatikai vizsgálódás mellett bizonyos fokig természetesen javításra és kiegészítésre szorulnak. Ezt nyújtja Sch. tanulmánya. Sch. módszerét a Károly Róbert pénzeit tárgyaló korábbi tanulmányából már jól ismerjük (v. ö. Századok. 1932. 451. 1.) s ez a minden kis részletre kiterjedő, valamint forrásokra, technikára és első pillanatra mellékesnek tűnő apró-cseprő körülményre is ügyelő gond, türelem jellemzi ezt az értekezését is; Sch. főbb eredményei közé tartozik, hogy Károly Róbert H. által változatoknak mondott aranyairól kétségtelen technikai bizonyítékok segítségével kimutatja, hogy azok utánveretek. Az egyiket Besszarábiából, a másikat esetleg Aragóniából származtatja, bár az utóbbi teória kissé merésznek tűnik fel. Rendkívül jelentős eredménye, hogy a Nagy Lajos budai pénzein előforduló újgur-mongol jegyek analógiái megtalálhatók a bolgár pénzeken ; ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az izmaeliták innen hozták magukkal ezeket. Sikeresen azonosítja Zsigmond aprópénzeit; a „ducat" nevét (a legkisebb és legrosszabb pénzfaj) gúnynévnek veszi azzal az indokolással, hogy a ducaton levő Szt. László-kép talán emlékeztetett az aranyforint (dukát) éremképére. Nehéz bizonyítani, de a magunk részéről nem tartjuk feleslegesnek itt reámutatni arra a körülményre, hogy ez időben Havasalföldön a magyar dénárnak körülbelül megfelelő pénzfaj Mircea vajda (1383—1419) privilégiális leveleiben szintén a ducat nevet viseli s fölvethető esetleg a kérdés, hogy nincsen-e a két elnevezés között valami összefüggés? Az említetteken kívül azonban nagyon sok apró megállapítás fűződik még Sch. nevéhez, melyeket lehetetlen csak részben is felsorolnunk. Nagy lépéssel viszik ezek előre tudásunkat. A pénzeknek meghatározott verdéhez — jelen esetben a budaihoz — kapcsolása és egyúttal időrendjük megállapítása munkájának igazi gyümölcse ; ezek a lassanként szaporodó kronológiai táblázatok teszik szükségessé előbb-vitóbb a Corpus új, modern követelményeknek megfelelő kiadását. Sch. értei-