Századok – 1934

Történeti irodalom - Joó Tibor: A történetfilozófia feladata és Ernst Troeltsch elmélete. Ism.: V. 75

76 TÖRTÉNETI IRODALOM. kérdéseket, mily úton érint, melyeket hanyagol el, vagy hárít el erőszakosan : azaz megmutatni törekszik mintegy a rendszerfolyamnak kanyargásait a különböző akadályok között s végül a tengerbe ömlését. Ez az immanens kritika feladata, melyet követ a rendszernek ugyancsak a rokon ideáUs-kritikai filozófia alapelveiből való megértése, illetőleg bírálata. A személyiségen keresztül való megértés tehát J. fő szempontja, melyet „szellemtani genetikai kutatásnak" nevez (5. 1.) s melynek szép sorokat áldoz. Részletkérdései : mily személyes probléma indította meg Troeltschben a tudományos kutatást ? Hogyan vezette ez őt a történetfilozófiához ? S végül : hogyan alakult felfogása a történetfilozófia feladatáról ? Feleletül e kérdésekre legelőször a „Troeltsch személyisége és problémája" c. fejezetet nyerjük, mely az egész értekezésnek legfontosabb, új szemléletet nyújtó részlete. Szépen kidomborítja itt a szerző Troeltsch szellemi alkatának mintegy végső determinációit: az egész és részek iránti egyforma erejű filozófiai hajlandóságot, a tudomány és hit egyforma fejlettségét, differenciálatlanul működő és mégis önelvű erőit s végül az elméleti és gyakorlati irányultságot. Tanulságosak e szellemi alkat determinációi nemcsak lélektani szempontból, mint polaritások, ellentét-sarkok, melyek dinamikája magyarázza az élő személyiség tevékenységét s alkotásait, hanem a történetfilozófia szempontjából is, mert érthetővé teszik Troeltsch életművén áthúzódó bizonyos őseredeti irányulásokat, például a ,,vallásos apriorit". Troeltschnek volt egy mindent megelőző, a tudományos gondolkozással sokféleképen egybeszövődő, vallásos ősélménye, mélységes (dogmátlan) Krisztus-hite, mely történetfilozófiai elmélkedéseinek alapja gyanánt szolgál ; s Troeltschöt igazi, végső meghatározásban mint vallásbölcselőt mutatja be. De minden filozófiája megértéséhez kulcsot mégis ezen tevékenységek „gazdag és csodálatos differenciálatlansága" adja : az az egység, „melyben egyszerre, együtt, egy helyt és egyidőben válnak tevékennyé s csak az utólagos elemzés fejtheti szét szálaikat, de a gondolkodó eleven szellemében és alkotásaiban egyetlen erőként áradnak mélységes forrásukból, a teljes élet méhéből" (17. 1.). Innen következik Troeltsch életmunkájának viszonylagosan-konzervatív, kompromisszumok felé hajló és gyakorlatias jellege, hellyel-közzel a logikai kontinuitás hiánya. A vallásos érzület vezette Troeltschöt közvetlenül a történetbölcselethez. Midőn a kereszténység abszolút vagy relatív voltát teszi kérdéssé (1902), akkor már történelembölcseleti alapkérdést érint : ez a históriai relativitás és abszolútság. 1904-ben jelenik meg „Modern Történetbölcselet" c. értekezése, melyben a történeti élet véges, viszonylagos világából abszolút normát (a kereszténység) akar nyerni. Középponti problémájává válik a norma fogalma, mégpedig a történetben fellelhető abszolút norma ; de nem annak formai alakja érdekli, hanem az ő vallásos élményében eleve adott, nem bizonyítható, tartalommal (Isten) bíró norma.