Századok – 1934
Értekezések - MENDÖL TIBOR: Újabb történeti vonatkozású földrajzi értekezések 66
TÖRTÉNETI VONATKOZÁSÚ FÖLDRAJZI ÉRTEKEZÉSEK. 67 egyike azoknak a közlésformáknak, amelyeken keresztül a földrajzi módszer a leghasznosabb szolgálatokat tehetné a történelemnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a történész készen kaphatná ezen az úton a geográfustól egész hidrográfiai hálózatával, klímájával, növényi takarójával annak a fizikai miliőnek hű rajzát, amelyben az általa tanulmányozott események lefolytak. Felesleges itt részleteznünk, mennyi meddő töprengéstől, kétségtől, sőt tévedéstől menekülne meg a történészkutató ott, ahol az írott, vagy egyéb források hiányosak és ahol ilyen módon egyedül kombinálóképessége dönthet két vagy több lehetőség között, ha ezeket a hézagos írott adatokat a geográfussal közölné, aki azokat fizikai földrajzi iskolázottsága révén egységes képpé tudná kiegészíteni. Viszont ilyen rekonstrukciók megszerkesztésében a geográfus is rászorul a történész iskolázottságára, akár maga szerzi azt meg, akár egy történésszel lép munkaközösségbe. Mert a levéltári kutatásnak, az oklevelek olvasásának tisztán technikai ismerete — ami aránylag könnyűszerrel elsajátítható — még korántsem egyenlő a képzett történész biztos forráskritikai érzékével. Ma már a legtöbb tájleíró monográfia szerzője szentel sorokat régebbi állapotok lehetőleg teljes rekonstruálására is. Megteszi ezt már csak a teljesség kedvéért is, megteszi azért is, mert munkája során kirajzolódott előtte ilyen szintétikus kép, felhasználja tehát az alkalmat annak publikálására, még ha az szigorúan véve kitérést is jelent tisztán a jelenlegi földrajzi kép magyarázatát célzó fejlődéstörténeti fejtegetésétől. Van azonban egy fejlődéstörténeti keresztmetszet, amelynek megrajzolása úgyszólván elengedhetetlen, különösen akkor, ha a monográfia főfeladatának emberföldrajzi problémák megoldását tekinti : ez az őstájnak, az emberi kultúrát megelőző idők miliőjének rekonstruálása. A német egyetemek földrajzi tárgyú doktori értekezései között ma már nagyon sok akad, amely kizárólag a „Kulturlandschaft" problémájával, tehát a tájnak az ember hatására történt változásaival foglalkozik és így minduntalan régebbi tájak képét is megrajzolja. Természetesen, az ilyen rekonstrukciók könnyű, gyors áttekinthetőségük révén válnak a történésznek hasznos segédeszközévé. Az ideális állapot az lesz, ha ilyenek egész rendszeres gyűjteménye jelenhetik meg, külön a történész használatára, a csak geográfusok számára érthető terminológia lehető egyszerűsítésével, a biztos, lezárt eredményeknek a vitatott, kétséges problémáktól való szigorú elkülönítésével. Sokat forgatott kézikönyv lenne egy ilyen gyűjtemény ; egyben bevezető, valóságos tankönyv annak, aki a problémákat mélyebben meg akarja ismerni. Ma persze ez még csak pium desiderium, hiszen nagy területek teljesen feldolgozatlanok ilyen szempontból. A geográfus viszont — amint emberföldrajzi, főleg településföldrajzi problémákkal kezd foglalkozni — kínosan érzi a hiányát egy megbízható helytörténeti lexikonnak, amelyet az ő számára 5*
