Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

HÁROM FOLYÓIRA*. 61 tudományosság feladata. Ha az államalkotó magyarság itt, a csonkaországban, hol a kormány az ő érdekeinek pártfogója, nem tudná azt elvégezni, amit a német kisebbség el mer vállalni, akkor valóban a legsötétebb pesszimizmussal tekinthetnénk kultúránk jövője elé. Szerencsére, a kétségbeesésre semmi ok sincsen. Kevés, bár lényegbevágó reformmal elháríthatok a nehézségek. Ha modernizálódik egyetemeink és kutatóintézeteink szervezete — amire a hivatalos kijelentések szerint remény volna —, ha tudományos közéletünk mai felfogása megváltozik, ügyünket megnyertük. Addig azonban, amíg a pezsgő magyar munkálkodás megindul, míg a magyar mágnes erejének kisugárzása megkezdődik, a Deutsch-ungarische Heimatsblätter irányának megváltozását nem remélhetjük. Sőt arra tudományos szempontból szükség van ; s még inkább szüksége van arra a magyarországi németségnek. Mert minden kis adat, mely azt bizonyítja, hogy a magyarságot a németség megtanította valamire, emeli ennek öntudatát, büszkeségét s ez ismét támaszt ad neki a jelen politikai küzdelmeihez. A múltban ugyanis a németség nem volt „népi egység". A különböző eredetű Deutschungartum — gondoljunk csak az erdélyi szászok, a körmöcbányai németek és a tolnai svábság közti nagy eltérésekre — a XX. század előtt nem volt képes egységes megmozdulásra. Ma azonban valóban egy akarat hatja át kulturális célkitűzéseiben is a csonkaországi németséget. Ha azt mondjuk, hogy ebben a Deutschungarische Heimatsblätternek és szerkesztőjének oroszlánrésze volt, bizonyára a legnagyobb elismerésnek adtunk kifejezést, amelyet egy tudományos jellegű folyóirat elnyerhet. Sőt a népi öntudat és önérzet szempontjából annyira hatásos eszköz a folyóirat, hogy a megszállt területek, Erdély, Felső-Magyarország és a Délvidék magyarságát egy-egy hasonló magyar célúnak a kiadása bizonyára szintén felvillanyozná. Ha egy székely földön megjelenő tudományos folyóirat ugyanilyen lelkes szerkesztő vezetése alatt és buzgó munkatársakkal gyüjtené az erdélyi magyar nép életének dokumentumait és ismertetné a magyarságnak a románokkal szemben játszott tanító szerepét, ez a kulturális intézményeiben elnyomott, megalázott magyarságnak öntudatát növelné. Természetesen, valami egészen, gyökeresen másoknak kellene lenniök az új folyóiratoknak, a felvidékinek és délmagyarországinak is, mint amilyenek a régi szerkesztői hagyományokat szinte változatlanul tovább ápolók. A szomszédságunkban és közöttünk folyó buzgó munka, a németség hatalmas példaadása magában is ösztönző hatású lehetne, sőt egyenesen kényszeríthetné a magyar tudományosságot, hogy akarva, nem akarva tudomást szerezzen arról, hogy hol és milyen módon keresse jövőjének biztosítékait. Sajnos, nem mondhatjuk, hogy ma az öneszmélésnek valami jele látszanék. Az 1920-as évek végén ugyan nálunk is életrekelt egy