Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

HÁROM FOLYÓIRAT. 51 végezni. Ha mi nem törődünk annak kimutatásával, hogy városainkban mekkora volt a magyar származású lakosság, akkor természetesen tovább fog élni az a hiedelem, hogy azok tisztán németek voltak. S ez esetben nem csodálkozhatunk, ha a városokban folyt kultúrmunka végzői közül a magyarok teljesen kihagyatván, Divald könyvének (Magyarország művészeti emlékei) ismertetője (Lám Frigyes) azt állapítja meg, hogy „a tárgyalt emlékek legnagyobb része kárpáti németeknek köszönheti keletkezését". (1928. 91.) Nem akarunk a magyarságnak tényleges szerepénél nagyobb jelentőséget tulajdonítani ; úgy véljük azonban, hogy számszerűleg sem lehetett egészen jelentéktelen, ha egyszer Selmecbányán a város vezetősége, a tanács tagjai közt 1596-ban Laszla Tarkha és Christ. Nemesch nevűekkel — a kiadó szerint is született magyarokkal — találkozunk. (1929. 57.) S ha a békés polgári munkában aránylag talán kevés szerepe is lett volna a magyarságnak, bizonyára nem árt hangoztatnunk, hogy az ő vérének omlása biztosította a kárpáti németek nyugodt életét is. Annak a 200 gyalogosnak a névsora, akiket a hét bányaváros 1595-ben Szécsényben tartott, kötetnyi fejtegetésnél jobban megmagyaráz minden „munkamegosztást". Hiszen még a német jegyző írásából is ilyen nevek tűnnek elő : Veresch Eghasi Istuan, Ordasch Marthon, Kosorusch Gergell, Santo Benedict, Sondi Anndrasch, Segedi Tomasch... (1931. 119.) De különben senki sem kételkedik, hogy szorgos, lelkes kutatók a felvidéki magyar kisebbség múltjáról könyvtárt betöltő irodalmat tudnának teremteni, folyóiratokat anyaggal ellátni, ha a szudétanémet mintára, ők is támaszkodhatnának néhány száz csonkaországi előfizetőre és maguk mögött éreznék tudományos köreink megértő jóindulatát. Ha a lakosság számát vesszük irányadónak, mivel az 1930-i cseh népszámlálás szerint is, melynek közismerten téves adatai a valóságnál kedvezőtlenebb képet rögzítenek meg, a Felvidéken 160.000 német és 681.000 magyar van, legalább három-négy hasonló folyóirattal kellene a magyarságnak rendelkeznie. A Deutsch-ungarische Heimatsblätter első füzetei ugyanazon népszerűsítő célzattal keltek útjukra, mint a Karpathenlandé. Eleinte olyan cikk is megjelent benne, amely megelégedett egyetlen francia tanulmány német vonatkozású eredményeinek ismertetésével.1 Rövidesen azonban egyike lett a legcéltudatosabban irányított és mégis legsokoldalúbb tudományos közlönyeinknek. Kétségtelenül a kiadó, Bleyer Jakab tehetsége tudott rövid idő alatt tekintélyes orgánumot teremteni a lapból. A sűrű nyomás, a nehéz időkkel számoló és ezért minden felesleges tipográfiai luxussal szakító beosztás, a minden sornyi hely kihasználására ügyelő gondoskodás tanúskodik arról, hogy a szerkesztőség minél többet akar nyújtani az olvasónak és minél 1 R. Huss : Zur Banater Besiedlungsfrage 1770—1771. 1929. 11—16, 79—83. 4*