Századok – 1934

Történeti irodalom - Andreas Willy: Deutschland vor der Reformation. Eine Zeitenwende. Ism. Révész Imre 451

456 TÖRTÉN hJTI IRODALOM. kidolgozásával. Tanulságos, többoldalú párhuzamokat von a német és az olasz humanizmus lelki szerkezete között. A művészetről szóló fejezetben természetesen Grünewald és Dürer a központ, de mellettük és körülöttük szemlét tart a kor minden kimagasló német képzőművészeti alkotása felett, amelyeket — mint maga hangoztatja — közvetlen szemléletből iparkodott megismerni, s nagy műtörténeti iskolázottsággal és esztétikai elmélyedéssel tárja föl azoknak gazdag és áhítatos eszmevilágát, folyvást változó és tökéletesedő formanyelvét. „Vallási vezetők és ébresztők nem az intellektnalizmus és a műveltség talajáról érkeznek meg : az ő küldetésük a lélek legmélyebb Ínségéből és olthatatlan vágyából nő ki." Ezzel a nagy tanulsággal hajlik vissza a mű tetőpontja a mű alapvetéséhez, a vallásos élet ábrázolásához. A gazdasági, a politikai, a tudományos, a művészeti élet telítve volt megoldhatlan, kínzó problémákkal, a régitől való határozott elfordulással, homályosan jelentkező új szükségletekkel. Do a legalapvetőbb kérdés mégis az örökkévalósághoz való viszony kérdése volt s amíg ebben az irányban nem talált magának egy határozott új útat — most nem kérdés, milyen értékűt — az emberi lélek, addig más természetű problémái közt is csak úgy vergődött, mint a hálóba került vad. Talán ezt olvashatjuk ki a nagy reformációküszöb, az egyedülálló „Zeitenwende" legvégső és mindenkor időszerű értelmeként A. könyvéből. Merjük tudománytörténeti fordulópontnak tekinteni ezt a könyvet, mert egy oly magas fokban sikerült, annyira szolid részletalapvetésen nyugvó s másfelől a rendező szempontok és a rekonstruktiv szemlélet erejével annyira átvilágított szintézis, hogy mellette ennek a hatalmas tárgykörnek egyetlen ezutáni kutatója sem fog büntetlenül elmehetni. Részleteiben nem egy jogosult s talán kemény bírálat fogja majd érni — ahogy érte pl. húsz év óta a Troeltsch nagy standard-könyvét —, de egészében, éppúgy, mint amaz, nagyon sokáig útjelző marad. Emellett igen nagy vigasztalás és biztatás lesz mindazok számára, akik a történetkutatás elspecializálódása fölött hajlandók kétségbeesni s a nagy, már nemcsak tudományos, de múalkotásszámba is menő összefoglalások lehetőségét egyre inkább kétségbevonni. Íme, ez a könyv is példa arra, hogy van a szellemi munkának valami csodálatos belső dialektikája, amellyel önnön egyoldalúságait folyvást korrigálja, amellyel tehát egy ismeretlen törvényszerűséggel megérkező időpontban éppúgy kitermeli a nagy szintézisek létrehozására alkalmas személyes erőket, amint másfelől, amikor arra szükség van, mindig előhívja az új meg új szempontok szerint tájékozódó s a régi szintéziseket lebontó kritikai analízist s ezzel együtt természetesen az anyaggyűjtést, az empíriát is, még át nem kutatott területeken. Amíg a Természetnek és a Történetnek lesz az Emberhez mondanivalója, addig mindig meglesz az emberi szellem világ- és önismerő munkájában ez a dinamikus váltakozás. A magyar történettudomány legújabb törekvései és alkotásai is ugyanerre mutatnak. „Az emberi művelődés minden egyes korszakát másképen látja minden egyes emberöltő. így a történész feladatai folyvást