Századok – 1934

Történeti irodalom - Roth; Stephan Ludwig: Gesammelte Schriften und Briefe. Aus dem Nachlass herausgegeben von Otto Folberth. Ism.: Pukánszky Béla 435

TÖRTÉNETI IRODALOM. 439 hogy új benyomásait és tapasztalatait elsősorban szűkebb hazája szempontjából dolgozza fel. A Salzburg környékén lévő falvak jellegzetes Mária-képei és szobrai az erdélyi Madonna-szobrokra s ezeken keresztül a székelyek vitézségére emlékeztetik ; az Ulmból Tübingába menő postakocsin magyar teológusokkal hosszasan vitatkozik Magyarország és Erdély történelméről. Az akaraterőtől és tettvágytól duzzadó ifjú Tűbingában, de még inkább Yverdonban, ahol Pestalozzi mellett évekre megértő barátokat és hajlamainak megfelelő munkakört talál, egyre nyomasztóbban érzi távolba szakadt kis népének szellemi elmaradottságát, politikai kiskorúságát, Bécs mindent elsekélyesítő hatását és végleg elhatározza, hogy a több egyéni sikerrel, anyagi boldogulással kecsegtető papi pálya helyett a küzdelmesebb tanári pályát választja. (Az elhatározás részben kicsinyes személyi intrikák, részben R. összeférhetetlen természete miatt mégsem valósulhatott meg teljesen.) A Pestalozzi körében töltött évek alatt alakulnak ki véglegesen pedagógiai elvei is, melyeknek első irodalmi kifejezése ,,Der Sprachunterricht" című, mindeddig kiadatlan tanulmánya (II. 49—222. 1.). A történészt kevésbbé fogják érdekelni a tanulmánynak a nevelés általános irányvonalait vázoló elmélkedései, vagy a grammatikai oktatásra vonatkozó gyakorlati útmutatások, annál inkább azonban azok a szakaszok, amelyek a nyelv és nemzetiség kapcsolatairól, valamint az anyanyelv tanításának jelentőségéről szólnak. Természetes, hogy R. — mint a legtöbb korabeli nyelvművelő és kultúrpolitikus —- a nyelvben látja a nemzetiség fogalmának leglényegesebb jegyét, ezen túlmenően azonban szinte misztikus hatalommal ruházza fel az anyanyelvet ; lendületes érvelésében, amellyel ennek kizárólagos közösségformáló erejét igyekszik bizonyítani, már nem a pedagógus, hanem a romantika állambölcseleti elméletein nevelődött öntudatos német szólal meg, aki az erdélyi szászság jövőjéért aggódik. Ebből a szempontból ez az igénytelen nyelvoktatási tanulmány mintegy előhangja R. legsúlyosabb politikai röpiratának : „Der Sprachkampf in Siebenbürgen". Egyébként R. pedagógiai reformtörekvéseivel szervesen belekapcsolódik abba a munkába, amelyet már a század eleje óta különösen a felső- és nyugatmagyarországi német származású evangélikus tanárok a hazai oktatásügy korszerű átszervezése érdekében irodalmi és gyakorlati téren végeztek. Schedius Lajos, Glatz Jakab, a két Genersich-fivér és Liedemann Márton tervei és javaslatai jelzik ennek a reformmozgalomnak az útját, majd később R. fiatalabb kortársai, Schröer Tóbiás Gottfried, Steinacker Gusztáv és Glatz Ede vették át szellemi örökségüket. Miként R., ők is — Schedius kivételével — egyúttal hatékony élesztői és ápolói a német népi öntudatnak Magyarországon. E reformerek egymástól többször élesen eltérő nevelési irányelvei között R. pedagógiai gondolkodásával, mintegy középhelyet foglal el : egyformán távol tartja magát Liedemann kissé harcias realizmusától, meg Schedius, Glatz és a Genersichek gyakran kritikátlan neohumanista lelkesedésétől ; ebben is, mint a tanítás formális tényezőinek hangsúlyozásában, hű tanítványa Pestalozzinak. Szerettük volna, ha a kiadás kitűnő szerkesztője a bevezetésben legalább röviden rámutat ezekre a kapcsolatokra, annál inkább, mert, R., külföldi tartózkodásából hazatérőben, Bécsben ismételten tárgyalt Glatz Jakabbal (II. 303. 1.) és éppen Liedemann Márton volt az, aki mint kolozsvári lelkész, sok megértéssel fogadta a fiatal szász pedagógusnak tervét, hogy nevelési elveinek gyakorlati megvalósítására tanítóképző-intézet létesüljön (III- 20., 41., 46., 104. 1.). R.-nak e tervéről — mely végeredményben a szász egyházi körök merev konzervatívizmusa miatt hiúsult meg —