Századok – 1934

Történeti irodalom - Luby; Štefan: Liptovsky a turčiansky register z roku 1391. Ism.: Murarik Antal 221

TÖRTÉNETI IRODALOM. 22!) L. felfogásával szemben megállapítható, hogy Vsehrad felfogása a magyar jogtörténetben is megállja helyét, továbbá, a „per eum'' kérdésben a joggyakorlat nem fogadta el Werbőczy álláspontját. Néhány partikuláris jogintézményt is ismertet a szerző. Ilyen a resignatio intézménye. Lényege az, hogy a donációs klauzula értelmében öröklésre jogosult ág kihaltával, a király jogilag ugyan érvényesíti devoluciós igényét, de csak virtualiter, tényleg azonban az urafogyott birtokot a deficiens legközelebbi hozzátartozójának engedi át külön donáció nélkül. Az ilyen, „virtuális devolutio"-ban lévő birtok a fiskusé, de „apud aliénas manus" van. (33—34. 1.) Említésre méltó, hogy a tatárjárás korában gyakran szerepel devolució, illetőleg impetració titulusaként a ,Restitutio, vagy evacuatio terme" (34. 1.). Jelentős regalejog e vidéken az aranymosás. (43.1.) A két regisztrumban több „litterae assignatoriae"-vel találkozunk. Az assignációs eljárás abban állott, hogy a zólyomi comes, királyi mandátum alapján, donáció céljára alkalmas földterületet keres ki lakatlan vidéken. A kiszemelt birtok határleírását a litterae assignatoriaeben adja. Ezt az impetrans a király elé terjeszti. Sikeres impetráció esetén a litterae assignatoriae érdemi része szó szerint az adománylevélbe kerül. (20—21. 1.) A tanulmány több helyütt megnyilvánuló eredetisége és eddig nem ismert adatai ellenére sem mond sok újat. A regisztrumokba vett egyes oklevelekkel és az alapjukat tévő jogügyletekkel foglalkozva, ugyanazt mondja el, amit már 1914-ben Eckhart Ferenc a „Glaubwürdige Orte Ungarns im Mittelalter"ben rendszeresen feldolgozott. A liptó-túróci viszonyokkal foglalkozó részében pedig nagyrészt Mályusz Elemér művére, „Türóc megye kialakulásá"-ra ismerünk rá. A könyvben levő számos, a címben jelölt tárgyat meghaladó, egészen közismert résznek (a pecsétek fajairól és hitelességéről (16—17. 1.), a hiteles helyek szerepéről (17—20. 1.), a német bányászok ius speciale-jéről (75—77. 1.) stb.) a keretbe való beleerőltetése azt a látszatot kelti, hogy a szerző az egész „szlovák" magán jogtörténet anyagát röviden össze akarta foglalni. Az anyag feldolgozásában érvényesülő sokoldalú felosztás, bár az olvasást nehezíti, végső eredményben az értekezés kétségtelen erőssége. A könyv mérlege, az önálló szlovák jogtörténet szempontjából, passzív. A regisztrumokban észlelhető néhány partikularitás, amely a helyi viszonyokból és a telepítés jellegéből folyt, úgy eltűnik abban az egységes magyar joganyagban, melyet L. a regisztrumok jogrendjeként mutat be, hogy az elcsehesített szlovák nyelven írt dolgozat végső eredményben akaratlan tanúbizonyság a magyar jogterület történelmi integritása mellett. Mivel az értekezés előreláthatólag nem marad elszigetelt jelenség, kívánatos, hogy fokozottabb figyelemben részesítsük a cseh és cseh irányú szlovák jogtörténelmi irodalmat. Murarik Antal.