Századok – 1934

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar várostörténet első fejezete I. - 158

190 PLEIDELL AMBRUS. továbbá Magyarország honfoglaláskori lakosai között a 9. fejezetben ,,Blachij ae pastores Romanonim" néven, valamint a 11. fejezetben, amelyben a névtelen jegyző pontosabban is elmondja, hogy a honfoglalás idején Attila országát mely népek tartották megszállva. Attila halála után eszerint a római fejedelmek foglalták el Pannónia földjét egészen a Dunáig és ott telepítették le pásztoraikat. A 46. fejezet szerint azonban, amikor a magyarok a megyeri révnél átkeltek a Dunán és Felhévíznél tábort ütöttek, a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futva menekültek s a magyarok harc nélkül vonultak be Attila király városába, ahol hosszabb pihenőt tartottak ; majd a Dunántúl meghódítására indultak s míg a 47. fejezet szerint az egyik sereg a Duna mellett dél felé vonulva Baranyavárt hódította meg, a másik, a 48. fejezet szerint, Veszprém ellen vonult. Egy hétig harcoltak itt sikertelenül a magyarok a római katonák ellen, akik Veszprém várát őrizték, a második hét szerdáján azonban a magyarok sok római katonát megöltek, mire a többi római futásnak eredt és a németek földjére menekült. A magyarok üldözőbe vették őket és a határon utói is érték, a rómaiak azonban titokban átúsztak a határt képező folyót és megmenekültek. Erről a folyót a magyarok Loponsu-nak hívták, mert a rómaiak a magyaroktól való félelmükben lopon úsztak át rajta. A 49. fejezet szerint ezután a magyar sereg visszatért Veszprémbe és a vezérek Árpádnak követek útján adták hírül, mi módon hagyták oda a rómaiak Veszprém várát és megszökve előlük, mi módon íiszták át lopon a Loponsu-folyót. Az elmondottak nemcsak a rómaiaknak Anonymus krónikájában való szereplését, hanem a Dunántúl elfoglalásának anonymusi történetét is tartalmazzák. Anonymus 50. fejezete szerint a honfoglaló magyarok harmadik serege ellenállás nélkül jutott ezután a Rábáig és Rábcáig, ahol a magyarok a szlovének és pannonok nemzeteit meg országait feldúlták s tartományaikat elfoglalták,1 majd a karantánok határait kezdték háborgatni sűrű betörésekkel. 1 Et inde (t. i. Szent Márton hegyétől) egressi usque ad Rabam et Rabuceam uenerunt, Sclauorum et Pannoniorum gentes et régna uastauerunt et eorum regiones occupauerunt, — mondja Anonymus, és ezt semmiképen sem tudjuk úgy érteni, amint Pauler, hogy t. i. a magyarok Pannóniát csak a Rábáig és Répcéig foglalták el, — amit különben Pauler is „jellemző és érdekes"-nek talál —, hanem csakis úgy, hogy Anonymus a Rábával és Répcével az ellenséges, elfoglalt föld határát jelezte. Paniert az tévesztette meg, hogy Anonymus kiadói, így Fejérpataky is, a uenerunt és Sclauorum szavak közé pontot tettek. Pauler Gy. : A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest, 1900., 41. 1. és 72. jegyzet.