Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

514 TÓTH ZOLTÁN. [10] nagykorúsítási szertartása volt a német ordó kardszózatának egyik összetevőjével rokon áldás kíséretében. Az ezután következő évtizedek a szöveg, különösképen a kardallokúció kialakulásának esztendei.1 A XII. század elején a rejtélyes tartalmú átadási szózat bizonyíthatóan készen állott, megértését pedig talán megkönnyíti a vele egy tőből fakadt, azonos alkatú, de áttekinthetőbb koronázási beszéd analízise. Ez úgy kezdődik mint a kardallokúció, hogy tudniillik az uralkodó a koronát, bár méltatlan, de püspöki kezekből veszi, s ugyanúgy egy gondolatkeltő kettősségre utal, hangsúlyozva azonban előbb, — s ez viszont nevezetes különbség, — hogy a korona jelvény, a szentség glóriájának s a hősiesség művének jelvénye stb., mely a királyt az egyháziak szerepé-1 Eichmann ezt a döntő jelentésű szózatot a Karoling-korba vetíti vissza, t. i. a XIII—XIV. századbeli Cod. Vat. 2114-ben fenntartott s a kézirattal egykorú császárordót Karolingische Kaiser -krönungsordnung-nak tartja és írja. Ennek a felfogásnak a Quellensammlung-ból (I. 58. 1.) való konstatálása okozta, hogy a fentiekben sokat idézett dolgozatának átbúvárlását annak idején — ismétlem, hogy helytelenül — nem éreztem feltétlenül szükségesnek. Amit Waitz a csak Marténe kiadásából ismeretes, tehát kéziratos bázisával mire sem kötelező Ordo Gemundensis kapcsán, szkepszisét erősen hangsúlyozva, lehetségesnek tartott, hogy t. i. a Benedictio ad ordinandum imperatorem secundum occidentales császárordótípus Karoling-eredetű, azt Eichmann, magát a vatikáni kézirat kései voltától éppenséggel nem zavartatva, dogmatikus aggálytalansággal hirdeti. Ezen az úton természetesen nem követhettem. S nem fogadhatom el az ú. n. arlesi csoport szerinte legrégibb tagjának egy valencei formulának (Ottobon. lat. 256) a korai eredeztetését sem, bár ez az ordó közvetlenül nem érdekel, t. i. az ettől a csoporttól általában idegen kardszózatot nem tartalmazza. Kézirata XII—XIII. századbeli s az ebben a minőségben csak 1179 óta szereplő Rheimst koronázóvárosnak tudja. Általában megjegyzendőnek tartom, hogy a felkenés külsőségeinek szemmeltartása, az a módszer, melyet Eichmann a külső íráskritikán kívül egyedül alkalmaz, korhatározó reágensképpen csak szigorúan egy és ugyanazon milieuben vezethet helytálló eredményekhez. Bizonysága lehet pl. a római formula időbéli elsőbbségének a némettel szemben, de éppen mert a püspökszentelés formaszerűségeit utánozza, aligha adhat felvilágosításokat különböző rítusokat követő országok ordóinak időviszonyait illetően. Csak annyi bizonyos, hogy a püspökszentelés külsőségei a királyordóknak előtte szoktak járni. Utóbbiak esetleg csak hosszú idők multán követik és veszik át az előbbieket. Egbert püspökavató formulája pl. más felkenést kíván, mint az ugyanabban a pontifikáléban fenntartott királyordó. Egyenesen zavarossá válik a helyzet, mikor valamely területi ritus a szomszédságba átszivárog. s Német földön pl. még ha elfogadnók is a formula X. századbeli eredetét, csak ekkorra volna megállapítható a kézfelkenés, az ú. n. gallikán ritus gyökeret verése. Hazájában viszont már a IX. századra elévült (!), az ó-frank ordók már nem alkalmazzák. Hogyan keltezné Eichmann ezeket a 869 és 877-i szövegeket, ha az évszámuk története-