Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

498 TÓTH ZOLTÁN. [10] koronázásán még érintetenül szereplő angol,1 a lándzsával megférő szertartási rend leszorulását itthon s Németországban. Az ú. n. német formula már erősen egyházi szellemű, a felkenést és koronázást nyomatékosan hangsúlyozó. Hogy a lényeget mégis a kardnak tulajdonítja, hogy ezt a jelvényt kell a szent lándzsa jogutódjának tekinteni, annak — nem tudom, sikerült-e ezt dolgozatomban eléggé erőteljesen éreztetnem, — jórészt tárgyi oka lehetett. Az a honfoglaláskori pompás magyar szablya, melyet Nagy Károly nevéhez fűzötten, legalább is a XII. századtól kezdve bizonyíthatóan egybeforrottnak találunk a formula allokúciójával. A XI. század első felében a kard jel vény a magyar felfogástól még mindenesetre idegen,2 a némettől talán azt 1 Acsády nb. még III. Béla állítólagos koronázási esküjét is — bár nem nevezi meg — az Egbert-formula hármas praeeeptumával azonosítja. A magyar birodalom története. I. 226. 1. 2 Nem tarthatom hitelesnek Szent István krónikánkbeli kardövezését sem, a Koppánnyal vívott sorsdöntő harc küszöbén. (Florianus II. 139. 1.) Wilhelm Erben lelkiismeretes lajstroma IV. Henrik előtt,.tehát a lándzsa uralmi korszakára vonatkozóan egyetlen igazolt fejedelmi kardszertartásról sem tud. Zeitschrift für historische Waffenkunde. VIII. 108. 1. A hazai forrásokban királyi kardjelvényre vonatkozó adatot első ízben Kálmán korára nézve találtam Alberich tör vénybe vezetésében. „Non enim sine causa rex gladium portat, dei enim minister est, vindex in iram eius, qui malum agit, nam principes non sunt timori boni operis, sed mali." Závodszky : A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok. 183. 1. Külföldi s a hazai ügyekben bevallottan nem egészen járatos írótól származván nb. még ezeket a szavakat sem tarthatom perdöntőknek. (A püspökök megáldotta kardot tudvalevően még II. Géza is csak a lajtamenti csata előtt kapta, 1146-ban, tehát jóval koronázása után. M. Florianus II. 217.1. Ottonis Freisingensis Gesta Friderici imp. I. 32. MG. SS. XX. 369. 1. Viszont ez az aktus kétségkívül lovaggáavatási szertartás volt. V. ö. Károlyi Emlékkönyv. 545. 1.). Nagyon fontosnak látom ellenben, hogy a meghatározás teljesen egybevág Hersfeldi Lambertnek az Attilakardról adott definíciójával : gladius ipse vindex irae Dei sive flagellum Dei a barbaris quoque diceretur. MG. SS. V. 185. 1. ; s hogy a XII. századbeli császárordók is ezt parafrazirozzák, adván a kardot — curam intelligens imperii totius in gladio — ad vindictam malefactorum laudem vero bonorum. Azt hiszem világos, hogy a bosszú kardját, melyet Benzo is a császár kezében tud, (MG. SS. XI. 608.) valami esemény tette európaszerte emlegetetté. Megjegyzendő, hogy Jordanes, ki a kardmonda történeti alapját fenntartotta, a fegyver eme jellegéről nem tud. MG. Auctores antiquissimi V. 1. 105—6. 1. A vindex-felfogás tehát a XI. század szülöttje. Első említés Hersfeldi Lambert mellett Mainhard bíbornok egy IV. Henrik 1065-i kardövezését visszaidéző levelében, mely szerint a király akkor „vindex malefactorum omnium"-má vált. Meyer von Knonau : Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. 1. 400. 1.