Századok – 1933

Szemle - Magyar Minerva VI. k. Ism.: Szabó István 474

SZEMLE. 475 mének előkészítő lépése volt, a mozgalom azonban nem jutott tovább. Az összegyűjtött jelentések alapján Pauler, a történetírói kutató munka támogatására, kizárólag a megyei levéltárakról a Századok hasábjain (1881. 402.) rövid összefoglaló leírást tett közzé s ez az adatgyűjtés, kiegészítve a Történelmi Társulat vidéki levéltári kirándulásairól készített beszámolók adataival, volt az alapja az 1885. évi történelmi kongresszusra Thallóczy Lajos által összeállított levéltárnévsornak is (Századok, 1885.). A szűkszavú s nem éppen a kutatás gyakorlati szempontjait szolgáló leírások azonban tartós figyelmet nem keltettek. Több népszerűségre tett szert az erdélyi Zimmermann Ferenc munkája (Über Archive in Ungarn, 1891), noha néhány, főleg hozzá közeleső erdélyi levéltár kivételével, melyekről kimerítőbb tájékoztatást közölt, a többiekre ő is elsősorban a Pauler-Thallóczyadatgyüjtésből merített s így azok a hiányok, melyek a fenti jelentésgyűjtemény gyöngéi voltak, átkerültek az ő munkájába is. Példa erre - a Pauler-akció során Debrecen város által beküldött jelentés, mely a város levéltárának legrégibb s egyúttal egyetlen középkori irataként egy 1437-ből származó oklevelet jelölt meg. Holott valójában a városnak 442 középkori oklevele van (eredeti 94, átirat s másolat 348). Az eltérés magyarázata az, hogy a polgármester a jelentésben hallgatott az akkor még külön őrzött „magán-" vagy „titkos" levéltárról. A hiányos adatot Thallóczy és Zimmermann is átvette s nem ez volt az egyetlen hiba, mely a vállalkozások megbízhatóságának rovására a jelentésekből tovább vándorolt. A megbízható levéltár-kalauz hiányát a magyar történetkutatás munkaterületén annál fájdalmasabban kellett érezni, mivel a levéltárügy mult századi nagy. mozgalma, az inventarizáció nálunk nagyobb érdeklődést nem keltett A nyugati és északi államokban e mozgalom kapcsán a különféle levéltárak anyagáról egységes rendszerben a leltár-kötetek ezreit adták a kutatók kezébe s Németországban ez a munka még ma is lankadatlanul folyik, jóllehet, az inventárizáció az újkori nagytömegű anyagnál már megoldhatatlan kérdéssel találta szemben magát. Nálunk а nyugati inventarizációs lendület idejében, a mult század második felében szintén nagy tömegben kerültek napvilágra a levéltárak emlékei, de ezek a közlések — eltekintve azoktól a kisebbszámú esetektől, mikor egy-egy kérdés teljes anyaga látott napvilágot — ötletszerűen föltalált és összefűzött adatokat öntött a kutató elé, nem egyszer még a levéltár megjelölése nélkül is. Az ilyen közlő munka nem tájékoztat magának az egész levéltári anyagnak terjedelméről és tartalmáról, az újabb kutatót tehát, aki nem tudja, hogy elődje mit és milyen szempontok szerint válogatott ki, nem mentesítik a levéltár átbúvárlásától. A régóta érzett hiányt kívánta betölteni a Magyar Minerva szerkesztője, Pasteiner Iván azzal, hogy a nyilvántartott és ismertetett intézmények közé fölvette a levéltárakat is. A szakszerű adatgyűjtés gondos és fáradságos munkájában Kossányi Béla támogatta, kinek munkáját csak vidéki levéltáraink elhanyagolt viszonyainak s a hasonló törekvésekkel találkozó részvétlenségnek ismeretében méltányolhatjuk kellőleg. Az országos és központi jellegű hatósági levéltárak és gyűjtemények (Orsz. Levéltár, M. Nemzeti Múzeum Levéltára, Hadi Levéltár, Országgyűlés Levéltára, Egyetemi Levéltár) mellett hiánytalan sorozatot alkotnak a Csonkaország törvényhatósági (22 vármegyei és 11 városi) ós hiteleshelyi (9 káptalani és 2 konventi) levéltárainak ismertetései s ezeken kívül még 33 különféle megyei, városi és községi, 58 katholikus egyházi (ebből 41 szerzetesi), 34 protestáns egyházi és iskolai és 3 különféle testületi