Századok – 1933

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400

A NAGYSZOMBATI CSATA. 417 a kurucoktól és Heisterhez csatlakozott. Más hajdúezredek a Fehérhegyek és a Kiskárpátok felé mentek és csoporton­ként gyülekeztek Szomolány alatt. A miskolci hajdúezred volt az egyedüli gyalogcsapat, amely a Parna-patakon átgázolva, nagy kerülővel, még az nap este csatlakozott Rákóczi táborához. A felbomlás utolsó perceiben Ocskay a balszárnyon még egyszer megpróbálta a futókat visszafordítani és az ellenségre vinni, de nem sok eredménnyel. Viaskodás közben elszakadva ezredétől s a Heister tartalékát képező Simonyi és Babochay labancezredek felé vágtatott, abban a hitben, hogy ezek is kurucok, mivel magyar szabású ruhájuk volt. Utolsó percben észbekapva, kis csapatával keresztülvágta magát rajtuk, báró Pongrác Gáspár ezredes segítségével, aki valahol a Vág völgyén portyázva a csata reggelén jól hallható ágyúdörgésre, a hang után vágtatott s akkor ért a csatamezőre, amikor Ocskayt a labancok már nagyon szorongatták. Ocskay Pongráccal egyesülve azután össze­szedte a Vág völgyében kóborló kurucokat és december 30-án Radosnyáról jelentette a fejedelemnek, hogy közele­dik táborához.1 Ebben a nagy csatában csodálatosképen egyik félnek sem volt olyan nagy vesztesége, mint amennyi ily, több óráig tartó kézitusában természetes lenne. Különösen fel­tűnő a kurucok csekély vesztesége. Mindössze 180 kuruc — főleg gyalogos hajdú és francia gránátos — halott maradt a csatatéren, amint azt a következő napokon az eltemette­tést végző nagyszombati szerzetesek ismételten megállapí­tották.2 Csupán egyetlenegy kuruc tiszt esett el, s az sem tartozott voltaképen a csatára felfejlődött sereghez. Duló Ádám, a nagyszombati gyenge őrség parancsnoka ugyanis, az ágyútűz hallattára felugrott ebédlőasztalától s azzal a kiáltással : ,,majd hozok egynéhány német parókát" kinyargalt a városból. Alig ért a kertek közé, amikor egy puskagolyó leterítette.3 Elesésének hírére a várőrség szó nélkül kivonult a városból és a visszavonuló csapatokhoz csatlakozott, mire a lakosság békés szándékának jeléül a város tornyára kitűzte a fehér zászlót. A sebesültekről és hadifoglyokról pontos adataink nincsenek.4 1 Levelét közli Thaly K. : Nagyszombati hare. 56. 1. 2 Petteö—Spangár : Krónika, 75. 1. 3 Bél Mátyás : i. m. II. k. 67. 1. 4 A bécsi források, Wienerisches Diarium, Theatrum Europeum nagyon túloznak, amikor több ezerről beszélnek. Bél Mátyás és Koli-Századok. 1933. IX—X. 27

Next

/
Thumbnails
Contents