Századok – 1933

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400

404 MARKÓ ÁRPÁD. lovasosztag zárta be a szabályos négyszöget s a második harcvonal háta mögött állott 10 lovasszázad, mint tartalék. Az egész hadtest a csata alatt 4 brigadéra tagozódott, amelyeket Viard, de Vent, Wachtendonk és Dillherr ezrede­sek vezettek.1 Ismerve az akkori csapatfelállítási módokat és Heister seregének létszámát, arra az eredményre jutottam, hogy a császári hadtest harcvonalának szélessége körülbelül 2000 méter lehetett, âZâiZ 9J hadtest egy olyan 2 km széles vonalon állott fel, amelynek balszárnya a kőmalomtól körülbelül 100—200 lépésnyire keletre s jobbszárnya a gerencséri Parna-hídtól néhány száz lépésnyire északra volt. A felállítással Heister a déli órákban készült el, körülbelül egyidőben Rákóczi seregének kibontakozásával, amely ekkor már a Tirnava-patak előtt a dombhátra felhágva, egészen különös s a fejedelem utasításainak meg nem felelő csoporto­sításban helyezkedett el. Hogy Rákóczi milyen csatarend szerint csoportosította seregét még a farkashidai táborban, illetőleg, hogy milyen csatarendben akarta a csatát megkezdeni, tehát, hogy hány és milyen tagozódású harcvonalban kellett volna Bercsényi és Esterházy, — Nagyszombatból a csatamezőre felvonuló, — szárnyainak elhelyezkedni, annak sajnos ma már semmi írásbeli nyoma nincsen, mert az egykorú rajzok csupán azt a helyzetet mutatják, amelyben a kuruc had­sereg a csatára kifejlődött és nem azt, amelyben a fejedelem utasítása szerint kifejlődnie kellett volna. Mivel a csatában a fejedelem és Bercsényi, szóval a felkelés két feje személyesen részt vett, annak lefolyásáról harc jelentések nem készültek. Legrészletesebben Rákóczi emlékiratai írják le a csatát, de ő sem közli azt, hogy seregét hogy akarta csoportosítani. Valószínűnek tartom, hogy Rákóczi a Heisteréhez hasonló, több vonalú csatarendet akart alkotni, amire az a körülmény is vall, hogy a sereg közepe, a gyalogság -— amely közvetlenül a fejedelem szeme előtt, Fierville D'Herissy Károly lovag, francia ezredes parancsa alatt állott fel a csatára — 3 vonalban tagozódott. Minden bizonnyal ugyanígy, több vonalban kellett volna a szárnyaknak is elhelyezkedni, mert Rákóczi emlékiratában kifogásolja és közvetve annak a helytelen felállításnak is tulajdonítja a csatavesztést, hogy a bal­szárnyon Esterházy nem követte az ő utasításait és csak 1 Dillherr idézett leírása.

Next

/
Thumbnails
Contents