Századok – 1933
Értekezések - FETTICH NÁNDOR: A levediai magyarság a régészet megvilágításában - 369
394 FETTICH NÁNDOR. megfogalmazása még a jövő feladata. Ezért mi is kénytelenek vagyunk az anyagi kultúra áttekintésénél maradni, sőt még e tekintetben is egy egészen vázlatos áttekintéssel megelégedni. A régészeti anyagban túlnyomóan a fémművesség emlékei vannak képviselve, ami annak forrásértékét nagyban emeli. A fémművesség ugyanis a történeti nomád népek életében hasonlíthatatlanul nagyobb szerepet játszott, mint akár a délibb, városlakó, vagy északibb, primitívebb népeknél. Feladatunk az anyagi kultúra tárgyainak meghatározásánál kettős : a megmaradt emlékeket rendeznünk kell és azokból az idők folyamán elpusztult anyagra kell következtetnünk. Az emlékek alábbi csoportosításánál, lehetőleg mellőzve a részletes felsorolást, a főbb típusok ismertetésére szorítkozom. A fegyverek között az első helyet a kard foglalja el. Ennek kétféle típusa ismeretes : a könnyű, lovassági görbekard, az úgynevezett szablya és a kétélű, egyenes kard, a későbbi pallos elődje. A kétféle fegyvernem között lényeges alaki különbség van, ami a használat módjában és ennek következtében a harci taktikában is lényeges különbözőségekre vezet. A szablya keskeny pengéje enyhén görbülő, egyélű ; alsó harmada kétélűvé szélesedő, hogy szúrásra is fokozottabb mértékben alkalmas legyen. A pengén vércsatorna is van. A honfoglalók körében uralkodó szablyatípus jellemző vonása az, hogy markolata előrehajlik, ami a lóhátról való használatot jobban elősegíti. Keresztvasának két vége lefelé hajló (rendszerint egy-egy gombban végződő), ez megkönnyíti használatát.1 Ez a fegyver jellegzetes steppei lovasnomád találmány, kifejlődése a steppei népek harcmodorával van összefüggésben. Erről legutóbb Tóth Zoltán írt nagyobb tanulmányt,2 melynek eredményei ellentétben állanak megállapításaimmal. Mivel a kardok szerepének történeti jelentőségét is vizsgáljuk és mivel Tóth könyve e tekintetben a legrészletesebb tanulmány, kissé bővebben kell vele foglalkoznunk. Az imént leírt szablyatípuson kívül a honfoglaló magyar sírleletekben előfordulnak olyan szablyák is, melyek egyik vagy másik részletben kevésbbé fejlett formát mutatnak. Tóth ez alapon három részre osztja őket és az itt leírt legfejlettebb formát Magyarországon kialakultnak tekinti, hogy ezzel az úgynevezett „Nagy Károly-kardnak" (jelleg-1 Néhány példa : Hampel, J. : Alterthümer, I. 474—488. képek. 2 „Attilas Schwert", Budapest, 1930.
