Századok – 1933
Értekezések - FETTICH NÁNDOR: A levediai magyarság a régészet megvilágításában - 369
380 FETTICH NÁNDOR. (levediai) készítmények különlegességével még ma is a legjelentősebb honfoglaláskori sírleletek közé tartozik. Mivel az első publikáció1 adatait később nem vizsgálták meg komolyan, a leletről teljes képünk nincs, sőt hamis színben tűnt fel, s ugyanígy rendkívüli jelentőségéről — különösen a normann-magyar kapcsolatokat illetőleg — a külföldi szakirodalom sem szerezhetett tudomást. A feltárásnál szakértő nem lévén jelen, a temetési ritusra csak a lelettárgyak és Jankowich közlése alapján következtethetünk. Ma már csak a nagyszámú, különböző alakú ezüstdíszítmény (jelenleg 121 db), a Berengárius-érmek egyrésze (körülbelül 30—40 darabból 11) és az emberi koponya van meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A múzeumi leltár említ két kengyelvasat, egy vaszabiát és négy nyílcsúcsot.2 Hampel ezeket már nem közli,3 nyilván a rozsdától időközben tönkrementek. A temetés rítusának képét kiegészíti egy kétélű normann vaskard, melynek leírása szerencsére Jankowichtól fennmaradt. Fontos körülmény, hogy előfordultak lócsontok is ; Jankowich közléséből úgy látszik, mintha teljes lócsontváz lett volna. Azt hiszem azonban, hogy ezt csak ő rekonstruálta így, abból indulva ki, hogy a zablát a felfedezők a ló szájában találták. Jankowich ugyanabba a hibába esett, mint a legtöbb későbbi orosz és magyar publikáló, akik ott is teljes lócsontvázról, sőt élve eltemetett és összekötözött lovakról beszéltek, ahol kétségtelenül beigazolódott, hogy csak a szokásos lókoponya és lólábcsontok szerepeltek. Erre a honfoglalóknál szokásos temetési ritusra jellemző, hogy a zabla a sírba betett lókoponya szájába volt téve. Tehát az egész leletegyüttes arra mutat, hogy itt is a Dél-Oroszországban uralkodó temetési ritus nyert alkalmazást, mely a honfoglalók révén került át Magyarországra. Nem lehet meglepő, hogy a normann kard ott volt a sírban a nevezetes normann ezüst-szíj vég (1. kép) mellett. Ennek a ténynek a jelentőségét a már említett kievi sírlelet vizsgálatánál alább fogjuk látni. Kár, hogy a külföldi archaeológia ezt a nagyértékű adatot nem ismerte, mert akkor az oroszországi idevágó emlékek csoportját, a steppei készítményeket is másképen ítélte volna meg. Mielőtt a benepusztai lelet történeti jelentőségének vizsgálatára térnék, a következő fejezet miatt is ki kell 1 Századok, 1933. 252. 1. 1. megj. 2 Lelt. sz. 9—1846. h. 3 Hampel, J. : Alterthümer d. frühen Mittelalters, Braunschweig, 1905. III. 341—2. t.
