Századok – 1933

Tárca - Hivatalos Értesítő - 360

367 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Dávid helye. Az ugyancsak tiszteleti tagokká választott dr. Fináczy Ernő és dr. Szádeczky Kardoss Lajos helyének betöltéséről külön nem kell gondoskodni, minthogy nevezettek az alapszabályok értel­mében a folyó évben kilépő 'igazgatóválasztmányi tagok között van­nak. A közgyűlésnek tehát 15 új igazgatóválasztmányi tagot kell választania. Elnök ezek után az alapszabályok 20., 21. ós 30. §-ai értelmében elrendeli a megüresedett 15 igazgatóválasztmányi tagsági hely be­töltésére a titkos szavazást, s a szavazatszedő bizottság elnökéül dr. Hajnal István ig. vál. tagot, tagjaiul pedig dr. Fekete Nagy Antal és dr. Szilágyi Lóránt évdíjas rendes tagokat kéri fel. Elnök a szavazás tartamára az ülést felfüggeszti. A megejtett szavazás után az elnöklcst újból dr. Hóman Bálint elnök veszi át. 34. Elnök az ülést újból megnyitva felkéri dr. Jánossy Dénes ig. vál. tagot „A Szaloniki per" című előadásának megtartására. A felolvasás elhangzása után elnök a felolvasónak a nagyérdekű előadásért köszönetet mond. 35. Elnök felkérésére dr. Lukinieh Imre főtitkár bemutatja jelentését a Társulat 1932. évi munkásságáról. (A jelentós közölve a Századok 1933. évf. 7—8. számában.) — Tudomásul szolgál. 36. Elnök bemutatja a Számvizsgáló Bizottság jelentését, a Társulat 1932. évi zárószámadását és az igazgatóválasztmány által megállapított költségvetést. Elnök javaslatára a közgyűlés a jelentést és a számadásokat tudomásul veszi, illetve elfogadja és Nóvák Nándor társulati pénztárnoknak a felmentést a szokásos fentartással megadja. Elnök javasolja, hogy a közgyűlés az ügyvezető első al­elnöknek s a Társulat tisztviselőinek a gondos s körültekintéssel vezetett ügyvitelért elismerését, Schiller Rezső ós dr. Pleidell Ambrus számvizsgáló bizottsági tagoknak pedig fáradozásukért köszönetét fejezze ki. A javaslatok elfogadtatnak. 37. Dr. Hajnal István ig. vál. tag, a szavazatszedö bizottság elnöke jelenti, hogy a megválasztandó 15 igazgatóválaszmányi tagra összesen 89 érvényes szavazat adatott le. Ebből dr. Gergely Sámuel, dr. Lukinieh Imre 89, dr. Eckhart Ferenc, dr. Hekler Antal, dr. Herzog József, dr. Kornis Gyula 88, dr. Császár Elemér, dr. Dékány István 87, dr. Pleidell Ambrus 84, dr. Deér József, dr. Lux Kálmán 82, dr. Tóth László 81, dr. Alföldi András 80, dr. Bartoniek Emma 78, dr. Iványi-Grünwald Béla 73 szavazatot nyert. 21 szavazat esett ezenkívül Ernyey Józsefre. Elnök e bejelentés alapján dr. Császár Elemért, dr. Dékány Istvánt, dr. Eckhart Ferencet, dr. Gergely Sámuelt, dr. Hekler Antalt, dr. Herzog Józsefet, dr. Kornis Gyulát, dr. Lukinieh Imrét, dr. Lux Kálmánt, dr. Pleidell Ambrust az 1933—38. évkörre, dr. Deér Józsefet az 1932—37., dr. Alföldi Andrást ós dr. Tóth Lászlót az 1930—35., dr. Bartoniek Emmát az 1929—34., dr. Iványi-Grün­wald Bélát pedig az 1928—33. évkör még bátralévő részére meg­választott igazgatóválasztmányi tagoknak jelenti ki. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Dr. Kossányi Béla s. k., Dr. Hóman Bálint s. k., titkár. Dr. Domanovszky Sándor s. k., elnök. Hitelesítjük : Dr. Bárány Gerő s. k., Dr. Gombocz Zoltán s. k., évd. r. tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents