Századok – 1933

Tárca - Hivatalos Értesítő - 239

240 hivatalos értesítő. 240 Szünet után elnök az ülést újból megnyitja s a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Balanyi György és dr. Szekfü Gyula ig. vál. tagokat kéri fel. 8. Ehiök felkérésére a titkár felolvassa dr. Hóman Bálint elnök levelét, amelyben az igazolóválasztmány tudomására hozza, hogy a Társulat ügyeinek vezetésére dr. Domanovszky Sándor első alelnö­köt kérte fel. —- Az igazgatóválasztmány az ügyvezetői megbízatás­hoz hozzájárul. 9. Elnök jelenti, hogy dr. Szabó Dezső ig. vál. tag szerkesztésében s előszavával megjelent a Társulat „A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában" című kiadványának első kötete. — Örvendetes tudomásul szolgál. 10. Elnök jelenti, hogy a Társulat részt vesz a Műcsarnokban rendezett gróf Klebelsberg Kunó emlékkiállításon, s azon bemutatja a negynevű elnöke kezdeményezésére és támogatásával megjelent kiadványait. — Tudomásul szolgál. 11. Elnök jelenti, hogy az 1932. évi számadások felülvizsgálatára számvizsgáló bizottság küldendő ki. — Elnök javaslatára az igazgató­választmány a bizottság tagjaiul Schiller Rezső és dr. Pleidell Ambrus évdíjas rendes tagokat választja meg. 12. Elnök jelenti, hogy az 1931. évi január hó 30-án tartott igazgatóválasztmányi ülésen megválasztott gazdasági bizottság tag­jai közül a mult év folyamán elhúnyt báró Forster Gyula tiszteleti és dr. Áldásy Antal ig. vál. tag. Javaslatára az igazgatóválasztmány a két megüresedett tagsági helyre dr. Eckhart Eerenc és dr. Fried­reich Endre ig. vál. tagokat választja meg az 1931—33. évkör még hátralevő részére. 13. Elnök jelenti, hogy a folyó évben újra esedékessé vált a Szilágyi Sándor-jutalomdíj odaítélése. Tekintettel arra, hogy az az alap, amelyből a jutalomdíj kifizetendő volna, ez idő szerint csupán 7 pengő 26 fillérrel rendelkezik, az igazgatóválasztmány úgy határoz, hogy a jutalomdíjat ez alkalommal nem tűzi ki. 14. Elnök felkérésére a titkár bemutatja az 1932. év folyamán elhúnyt s a Társulatból kilépett tagok névjegyzékét. — Tudomásul szolgál. 15. Elnök felkérésére a titkár bemutatja a legutóbbi igazgató­választmányi ülés óta beérkezett tagajánlásokat. Évdíjas rendes tagokul ajánltatnak 1931-től dr. Bárány Gerő miniszteri osztályfőnök Budapest, aj. a főtitkár; 1933-tól Mészáros Elek pénzügyi számv. főtanácsos, Pécs, aj. dr. Holub József és dr. Fejes György ; Taksonyi József r. kath. segédlelkész Pincehely, aj. dr. Holub József ; dr. Klemm Kálmán teológiai tanár, dr. Iszák Károly hittanár, dr. Bauer Jenő ügyvéd Szombathely, mindhármat aj. dr. Géfin Gyula ; Bialoskorsky Ödön százados, Timon Béla százados Budapest, aj. Markó Árpád ; dr. Csóka Lajos reálgimn. tanár Budapest, aj. dr. Török Pál ; Mez­nerics Iván jogszigorló Budapest, aj. dr. Eckhart Ferenc ; Reszeghy Lajos vármegyei tisztviselő Berettyóújfalu, aj. a főtitkár. Megválasz­tatnak. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Kelt, mint fent. Dr. Kossányi Béla s. k. Dr. Domanovszky Sándor s. k. titkár. elnök. Hitelesítjük : dr. Balanyi György s. k. dr Szekfü Gyula s. k. ig. vál. tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents