Századok – 1933
Tárca - Döry Ferenc: Kollányi Ferenc † 238
238 tárca. Kollányi Ferenc f 1863—1933. Még ravatalon feküdt Csánki Dezső, a Magyar Történelmi Társulat volt ügyvezető alelnöke, s már is új, fájdalmas veszteség ért minket : május 1-én meghalt Kollányi Ferenc, nagyváradi kanonok és jáki apát, igazgató-választmányunk tagja. Kollányi Ferenc főként a magyar egyháztörténelem művelője volt s már esztergomi papnövendék korában kezdte meg a Magyar Sión lapjain ily irányú irodalmi munkásságát. Felszenteltetése után előbb falun, majd Esztergomban káplánkodott ; erre az időre esik első jelentékenyebb dolgozata : Oláh Miklós, életrajz a Kath. Szemlében (1888), melyet a Szt. István-társulat Fraknóidíjjal jutalmazott. Ezt követte ugyanott Az esztergomi érsekség pizetum-joga (1889), majd, mint önálló munka : A magyar kath. alsópapság végrendelkezési joga (1890). Irodalmi működése csakhamar ráirányította a szakkörök figyelmét s 1893-ban a gróf Széchenyi-család kijelölése alapján a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi-könyvtárához őrré neveztetett ki. Ezzel meg nyílt előtte a lehetőség, hogy tevékenységét teljesen a tudományok művelésének szentelhesse. Még kineveztetése előtt fél évet töltött Rómában levéltári kutatásokkal s 1897-ben a M. Tudományos Akadémia újra kiküldte oda a Fraknói-féle történeti intézetbe. Ez alkalommal egyéb olasz városokban is folytatott könyvtári tanulmányokat, melyekről hazatérte után külön könyvben számolt be. Éveken keresztül egymást érték — részint folyóiratokban, részint külön kiadványokban — kisebb-nagyobb munkái, melyek közül a legjelentékenyebbek : A magyar kath. főpapság végrendelkezési jogának története (1896), Esztergomi kanonokok (1900), A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története (1901), s A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban (1906). A Magyar Nemzeti Múzeum fennállásának 100-ik évfordulója alkalmával, 1902-ben, az Országos Széchenyi-könyvtár történetének megírására kapott megbízást ; az első kötet 1905-ben meg is jelent, de a munka befejezetlen maradt. 1902-től 1912-ig szerkesztője volt a Magyar Könyvszemlének s dr. Karácsonyi Jánossal és dr. Lukcsics Józseffel együtt szerkesztette az Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából címmel a Szt. István-társulat által közrebocsátott oklevéltár IV—V. köteteit. Tudományos érdemeiért a M. Tud. Akadémia 1903-ban levelező és 1924-ben rendes tagjává választotta ; a Szent István-Akadémiának megalakulásától kezdve szintén tagja, 1926 óta pedig osztályelnöke volt. A Nemzeti Múzeumnál viselt állásában 1902-ben igazgató-őrré lépett elő ; egyházi téren pedig előbb jáki apát, majd pápai prelátus lett s 1911-ben a nagyváradi káptalan egyik stallum literariumát nyerte el. Jól megérdemelt kanonoki kineveztetése azonban — sajnos — egyúttal megakasztotta eddigi nagyértékű tudományos működését. Lemondott a
