Századok – 1933

Történeti irodalom - Komoróczy György: Nádasdy Tamás és a XVI. századi magyar nagybirtok gazdálkodása. Ism.: Szabó István 205

212 történeti irodalom. állítás is, hogy a Kanizsay-birtokok Nádasdy házasságával reáháramlottak (17. 1.) s hogy a nemes familiarisa XVIII. században, mikor ura többé nem felelt érte, visszanyerte „teljesjogú cselekvőképességét." (43. 1.) Nem hisszük el azt sem, hogy a magyar állam a XVI. században nem rendelkezett végrehajtó hatalommal (40. 1.) s hogy Nádasdy főkegyúri jogot gyakorolt volna. (59. 1.) Hasonló merész állí, is az is, hogy a familiárisok „a birtok részei voltak" s így a „jus possessionarium" értelme kiterjed a familiárisokra is (40. 1.). E megállapításra egyébként annak felismerése útján jutott el K., hogy „az officiálisok semmit sem mernek tenni, ami azoknak akarata ellen van, akiknek hatalmában élnek." A familiárisi viszony kifejtésében általában Szekfü nyomdokain halad, bár végső ponton, a familiárisok helyzetét ,,közjogi"-nak ismervén fel, úgy Szekfüvel, mint Tagányival szembeszáll, nem kevesebbet mondva, minthogy megállapításaikat „történelmileg elgondolni is szinte lehetetlen." Tagányi megrovása azonban annál kevésbbé helyénvaló, mert ő a tollára adott kijelentést nem tette meg, Szekfűt illetőleg pedig a szerző adatai is csak az ő eredményét igazolják, hogy t. i. a familiárisi intézmény az újkorban „közjogi jelentőségre" nem emelkedett, tehát a familiárisokból közjogi értelemben vett rend, osztály, bár a XV. században ez irányban haladt a fejlődés, nem lett s „közjogi érvényesülés a familiárisoknak csak mint nemeseknek állt rendelkezésükre." A mezőgazdaságtörténelem művelésének nem utolsó feltétele a mezőgazdaság, a földmívelés és állattenyésztés gyakorlati ismerete sem, különben az író a papiroson csak adatokat lát, amelyek valósággá nem testesülnek meg előtte. K. legelőföldet a XVI. században csak ugarföldön tud elképzelni, mondván, hogy „legelőmívelésről (?) és külön legelő hagyásáról ugyanis kissé korai volna beszélni." (76. 1.) Mondanunk sem kell, hogy mennyire csak elképzelés és annak is mennyire torz az a szemlélet, amely állandó legelőt a mezőgazdaság alacsonyabb fokán, éppen a külterjes legelőgazdálkodás korában nem ismer ! Az a körülmény is, hogy K. „rétmívelésen" ugarszántást sejt (95. 1.), egész gondolatsorok hibáira mutat, eltekintve attól, hogy az idézett levélben szó sincs „rétmívelés"-ről, hanem csak kaszálásról. K. műhelytitkai közé tartozik az a rejtélyes átalakulás, melynek során a kaszálásból a végül őt is félrevezető, de mindenesetre újszerűen hangzó „rétművelés" lett. Nem hisszük el azt sem, hogy Nádasdy egervári birtokán három ökörrel szántottak (75. 1.). Egy ilyen különös fogat elsősorban a néprajz kutatóit érdekelné. K. azonban csupán kiszámította, hogy a birtokon 3 eke és 21 ökör lévén, nyilván 3 (de miért nem 7 ?) ökörrel szántottak. Kevés hitellel fogadjuk azt a megfigyelését is, hogy az őszi szántás a Nádasdy-birtokokon „nem volt általánosan gyakorlatban" (73. 1.). A szőlőtermelésről is sajátságosan vélekedik K. ha —- látva az egyes évek termése között mutatkozó nagy különbséget — fölteszi, hogy „nem minden évben egyforma nagyságú szőlőhegyet műveltek meg ugyanazon a területen" (88. 1.) s ha a szőlőmunkálatok között csak a „fossio tertia"-ról tud, de, nem tud — bár már a „tertia" figyelmeztethette volna — az első és második kapálásról (86. 1.).