Századok – 1933

Történeti irodalom - Gábor Gyula: A kormányzói méltóság a magyar alkotmányjogban. Ism.: Eckhart Ferenc 203

204 történeti irodalom. megismerjük ugyan, de nem kapjuk meg, bizonyára megfelelő adatok hiányában, annak a sajátságos párhuzamos működésnek a kulcsát, melyet a kormányzó és az országos tanács nemcsak a bíráskodás terén, hanem egyébként is kifejtettek egymás mellett, ami azonban Hunyadi „szuverénitásának" legjelentősebb korlátozása. Mint G. is mondja, az országos tanács ebben az időben „az államfővel együtt gyakorolja azokat a felségjogokat is, melyeket a király a koronázás tényével reá ruházott hatalomnál fogva egyedül gyakorol". (71. 1.) A könyv második része a Mohács utáni korszakot foglalja magában. Gritti Lajos „kormányzósága", azt hiszem, legfeljebb egy jegyzetet érdemelt volna meg. Mellette, mint G. megemlíti, János királynak nádora is volt, akit külön fel is hatalmazott helyettesítésével (109. 1.). Majd foglalkozik G. I. Ferdinánd és utódai helytartóinak sorával. Miután a helytartótanács állandóvá vált, „a kormányzók" két csoportját különbözteti meg. Az elsőbe sorolja „azokat, akiket az uralkodók bíztak meg a kormányzat vezetésével", a másodikba pedig azokat, „akiket az ország kormányának élére a nemezet függetlenségi harcai emeltek". (122. 1.) Ily módon kerülnek a királyhelyettesek sorába egyfelől Ernő és Mátyás főhercegek, Ampringen Gáspár, Eleonora özvegy királyné, Lotharingiai Ferenc corregens és a főherceg nádorok, kiknek jogkörét egyenként veszi G. vizsgálat alá. Másfelől azonban Bocskay István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos is szerepelnek, holott ők mint forradalmi mozgalmak vezetői gyakoroltak államfői jogokat. G. azért foglalkozik velük, „mert a magyar nemzet élni akarásának voltak a kifejezői és kormányzóságuknak jogtörténeti fontosságuk is lévén, ezen dolgozatban külön fejezet illeti meg működésüket". (151. 1.) G. munkájának utolsó részében a jelenlegi kormányzó jogkörének kiterjesztését, az 1920 :1. t. c. revízióját kívánja. Ezekkel a kívánságokkal itt nem foglalkozhatunk. Alkotmánytörténeti szempontból azonban G. könyvének hatalmas adattömegéből az derül ki, hogy a mindenkori királyhelyettes jogkörének kialakulására a politikai helyzet, a mindenkori szükséglet voltak befolyással, az a különböző hatalmi viszonyoktól függött. Ahogy szerzőnk maga is megállapítja : „közjogunk a megalkuvások örökös sorozata". (185. 1.) A könyv, miként G. egyéb jogtörténeti munkái, hosszas és alapos forrástanulmányok alapján jött létre és jelentős nyeresége jogtörténeti irodalmunknak. Nagyszámú, terjedelmes jegyzeteiben is számos kisebb problémára vet új világot. Részben kiadatlan oklevelekből álló függelék egészíti ki. Indexet sajnálatosan nélkülözünk benne, pedig a felhalmozott anyag ezt nagyon szükségessé tenné. Eckhart Ferenc.